Barion Pixel

Tudástár

A Friedrich Ebert Stiftung és a Közélet Iskolája által indított Nők és társadalmi mozgalmak filmklub sorozat második eseményére február 18-án került sor. Ez alkalommal a Naomi Klein könyvéből készült környezetvédelmi mozgalmakat felvonultató dokumentumfilmet, az Ez mindent megváltoztat (2015) című filmet nézhették meg az érdeklődők. A film olyan helyi közösségek küzdelmeit mutatja be az Amerikai Egyesült Államoktól kezdve Görögországon át Dél-Indiáig, akik otthonuk és közvetlen környezetük megóvása érdekében felemelték a szavukat az olajkitermelés, a bányászat vagy éppen a szénerőművek ellen.

A film rámutat, hogy az éghajlat pusztításának oka egyáltalán nem a témával kapcsolatos tudatlanság, hiszen mindenki tisztában van a jelenséggel – sokkal inkább politikai döntések sorozata, és a nyugati társadalmak ignoranciája. Felmerül a kérdés, hogy maga az emberi természet hibáztatható-e, amely természetes kapzsiságától vezérelve teszi a nyugati kultúrát a természetet kizsákmányoló kultúrává, vagy esetleg valami más? Naomi Klein egy másik elméletet tár elénk: szerinte ugyanis a mérhetetlen pusztítás oka az a 400 éve táplált hitrendszer, hogy az ember maga a természet ura. A technikai fejlődéssel, és az iparosodással szépen lassan megtanultuk a természetet is a termelés eszközévé alakítani, és használni, (kihasználni) a minél nagyobb tőke érdekében. Ha viszont az ok valóban ez a hit, nem pedig az emberi természet, akkor az – a film tanulsága szerint – megváltoztatható.

A világ lakosságának alig 20%-át kitevő iparosodott országok felelősek a globális károsanyag kibocsátás több mint 70%-áért, a klímaválság mégis a periféria országokban élőket érinti leginkább. Az olcsó termelés miatt az ő életterüket, az ő ivóvizüket, az ő erdőiket rombolja legnagyobb mértékben a kapitalizmus, azzal áltatva a helyi lakosságot, hogy fejlődést, és munkalehetőséget teremt. A filmben a helyi befektetők ellen fellázadó dél-indiai közösség küzdelméből viszont egyértelműen kiderül, hogy a valóságban egyáltalán nem jelent munkahelyet a tervezett beruházás, viszont a halászatból élőket megfosztja a megélhetésüktől.

A vetítést követő beszélgetést Zilahi Anna (xtro realm) vezette, Illés Kati (Extenctio Rebellion), Domschitz Mátyás (Fordulat Folyóirat) és Hódosy Annamária (SZTE BTK) részvételével. Ők olyan kérdéseket vetettek fel, mint hogy mi köze van a kapitalizmusnak a klímaváltozáshoz, valóban az emberi természet tehető-e felelőssé a rombolásért, és elképzelhetőek-e hasonló megmozdulások Magyarországon, illetve – a filmklub témájával összhangban – milyen analógia állítható fel világszerte a nők helyzete és a környezetvédelem között?

A moderátor a film egyik fő mondanivalójából vezette fel a beszélgetést, miszerint talán mégse az emberi természetbe van belekódolva a klímaválság és a természet felélése, és amennyiben ez így van, az jó hír is lehet, hiszen ebben az esetben vannak eszközeink és mozgásterünk arra, hogy rendszerszintű változást érhessünk el. A beszélgetés résztvevőinek ezzel kapcsolatban megoszlott a véleménye.

Domschitz Mátyás szerint a klímaválságért már csak azért sem hibáztathatjuk önmagában véve az emberi természetet, mert az ember sokkal régebb óta van itt, mint amióta kialakult az a rengeteg szennyeződés, ami magával hozza a globális felmelegedést és egyre nagyobb katasztrófákat. Úgy véli, valójában inkább a kapitalizmus okolható, hiszen az a döntés, hogy az ipari forradalom óta áttértünk a fosszilis energiahordozók egyre nagyobb mértékű elégetésére, az nem az emberiség döntése volt, hanem az akkori vállalkozóké. Egyedül így tudták ugyanis a nagyobb profit érdekében a termelést függetleníteni a helyi megújuló energiaforrások adta lehetőségektől. Ezzel már nem voltak sem időszakhoz, sem helyhez kötve a termelés – ahogy például a vízenergia esetében – megjelenhetett a szünetmentes termelés, három műszakban lehetett dolgozni, sőt, be lehetett vinni a gyárat akár a nyomornegyedek közepére is, ahol sokkal alacsonyabb bérért elvállalták a munkát. Az emberi természet, vagy az ember szükséges, de nem elégséges magyarázata a klímaválságnak.

Illés Kati ehhez kapcsolódva kiemelte, hogy bár fontos rendszerben szemlélni a problémát, és azzal egyetért, hogy az emberi természetnek nem szükségszerűen inherens része a kapzsiság, mégis fontos azt belátni, hogy egy rendszerszintű probléma kezelésében is van az egyénnek felelőssége.

A két korábbi megszólalóval ellentétben Hódosy Annamária sokkal nagyobb jelentőséget tulajdonít az emberi természetnek, hiszen ahogy mondja, feljegyzések vannak arról, hogy már akár a pleisztocén korban is a lehetőségeihez mérten az ember kihasználta a természetet – más kérdés, hogy akkor még nem voltak olyan eszközök a kezében, amivel akkora pusztítást végezhetett volna, mint a mai ember. Természetesen ennek a mértékét jócskán megnövelte a kapitalizmus; ma minden egyre nagyobb fogyasztásra ösztönöz, ezért szerinte fontos meglátnunk, hogy egyénileg mi mindent tehetünk bizonyos fokú lemondással a környezetünk érdekében.

Ezt követően szóba került néhány hazai fellépés, mint pl a Zengő-hegyi csata, vagy a Ligetvédők küzdelme, de összességében nem találunk túl sok magyarországi példát olyan megmozdulásokra, mint amiket a filmben láthattunk. Domschitz Mátyás megemlítette a nemrég Baranya megyében talált hatalmas olajmezőt, aminek a kitermelése ellen úgy tűnik senki nem tiltakozik, pedig a helyieknek sem ad semmit az amerikai kitermelő, szakembereket is külföldről vagy maximum Budapestről hoznak. A beszélgetésben felmerült, hogy ennek lehet az is az oka, hogy Magyarországon természeti adottságainak köszönhetően talán kevésbé érzékelhetőek ezek a változások, hiszen nálunk nincs tenger, nincsenek hurrikánok, sem cunamik. Ellenben, ahogy többen is megjegyezték, több más, fontos válságtünetet érzékelhetünk itt is, amit fontos lenne rendszerszinten összekapcsolni: a kapitalizmus ugyanis nemcsak a természetet használja ki, hanem az emberi munkaerőt, vagy éppen a nőket – ezeket Magyarországon is tapasztaljuk.

Zilahi Anna ezt folytatva, és az egész filmklub (Nők és társadalmi mozgalmak) témájához kapcsolódva rámutat, hogy a kapitalizmus ugyanúgy nem fizeti ki a nők reproduktív munkáját, mint ahogy kizsákmányolja a természet regeneratív munkáját – erről az ökofeminista állításról Hódosy Annamária fejtette ki hosszabban a gondolatait. Meglátása szerint nem csak arról van szó, hogy a patriarchális kapitalista társadalom a tőke érdekében ugyanolyan elven használja a természetet, mint a nőket, de nő a modern kapitalizmus során olyan erőforrásként jelenik meg, akinek az otthoni munkája hozzájárul ahhoz, hogy a férje munkaereje újratermelődjön és újra munkába tudjon állni és termelje a profitot a tőkésnek. Ehhez kapcsolódva több érdekes párhuzamot vonultatott fel a természet és a nők kizsákmányolása között, ami leginkább a konkrét reprodukciós folyamatokban érhető tetten.

A beszélgetés végén szó esett még röviden az ökoelegendőség fogalmáról, főként az élelmiszer termeléssel kapcsolatban. A messziről hozott, drágán termelt élelmiszer és a túltermelés helyett fenntartható alternatívaként merültek fel a helyi termelői közösségek.

Mind a film, mind pedig a beszélgetés érdekes gondolatokat vetett fel a bolygónk jövőjével kapcsolatban. A felvonultatott mozgalmak erőt adhatnak a további küzdelemhez, hiszen ahogy a filmben is elhangzott, a globális felmelegedés lehet a valaha volt legnagyobb lehetőség arra, hogy végre változtassunk a természethez való viszonyunkon.

Bite Sári beszámolója

A Nők & társadalmi mozgalmak filmklub következő alkalma: 

– Dühösen a legszebb – március 10.

Megosztás Facebookon
Egy közösségi tér munkatársaként látogattam el a műhelyfoglalkozásra, és bár alapvetően tisztában voltam a ciklikusság koncepciójával, nagyon érdekelt, hogy szervezeti szinten ez a szemlélet hogyan tud megvalósulni.    Az alkalom...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás