Barion Pixel

Tudástár

A Tatai-tó partjára építendő szálloda ügye bejárta a sajtót, miután 2020 májusában a helyiek csoportba szerveződtek, hogy megakadályozzák a környezetromboló beruházást. A Közélet Iskolája Podcast első epizódjában az érdekvédelmi kampányt vizsgáljuk meg szervezői szempontból.

Hogyan váltak aktivistákká és szervezték meg magukat és kampányukat az addig politikával nem foglalkozó lakók? Miért válhatott országos jelentőségűvé a Tatai-tó ügye, és ajánlanák-e másoknak a helyi népszavazást mint eszközt a kezdeményezők? Hogyan tovább a győzelem után?

Ilyen és ehhez hasonló kérdésekről beszél Seres Lili Hanna és Bauer Flóra hostokkal Szalay Ildikó, a Stop Avalon alapító aktivistája.

Hallgasd meg a Közélet Iskolája Podcast 1. epizódját ezen a linken!

Hogyan tudunk demokratikus és fenntartható civil szerveződéseket és mozgalmakat építeni, és hogyan lesz ezektől igazságosabb a közös jövőnk? Erről szól a Közélet Iskolája Podcast, amely esettanulmányokon keresztül járja körbe civil érdekérvényesítés sikeres példáit. A sorozatot a szervezet tagjai vezetik egymást váltva, és minden adásban egy-egy meghívott vendéget faggatnak a tapasztalatairól: érdekvédelmi kampányokról, bátor állampolgári kiállásról, hosszú távú stratégiaépítésről, mozgalmi történelemről, és arról, hogy miként lehet a közéleti részvételt tanulni.

Iratkozz fel a Közélet Iskolája Podcast lejátszási listájára, hogy ne maradj le az új részekről!

Megosztás Facebookon
Miért közösségben dolgozunk a társadalmi változásért? Hogyan építsünk olyan csoportot, ami hatásosan dolgozik a céljaiért és jól is érzik magukat a tagok a csoportban? Hogyan építsünk kiszámíthatóan és átláthatóan működő...
A Közélet Iskolája célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük az önszerveződéshez szükséges tudást és képességeket. Képzéssel, stratégiai tervezések vezetésével, kutatással és tudástermeléssel támogatjuk a civil szervezeteket és alulról szerveződő csoportokat...
A Közélet Iskolája célja, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük az önszerveződéshez szükséges tudást és képességeket. Képzéssel, stratégiai tervezések vezetésével, kutatással és tudástermeléssel támogatjuk a civil szervezeteket és alulról szerveződő csoportokat...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás
Közélet Iskolája
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.