Barion Pixel

Tudástár

A szombati napot ismerkedéssel és a téma bevezetésével kezdtük. A résztvevők nagyon különböző profilú szervezetektől érkeztek, amik mind más és más életciklusban vannak éppen. Ági és Anna a képzők kiemelt figyelmet szenteltek annak, hogy kiegyenlítettek legyenek a beszélgetések és mindenki, aki szeretné, ki tudja fejteni a véleményét annak érdekében, hogy minél többet tudjunk tanulni egymástól.

Rengetek kíváncsisággal és különböző kérdésekkel érkeztünk és a visszajelzések alapján a nap végére mindenki számára hasznos információkkal gazdagodtunk.

A nap első felében a sikeres mozgalmak „összetevőiről”, a vezetésről, mint szerep és cselekvés beszéltünk, illetve arról, hogy a közös mozgalmi vagy szervezeti célért dolgozó személyeket, hogyan tudjuk tudatosan megszervezni. 

A nap második felében a hangsúly a vezetői feladatokon és az ezekkel kapcsolatos hiedelmeken, ezek feloldásán volt, ahol megosztottuk egymással jógyakorlatainkat és különboző szempontjainkat. 

A napot a Közélet Iskolája stratégia alkotási módszertanának megismerésével zártuk, ami egyaránt hasznos volt azoknak, akik már rendelkeznek szervezeti stratégiával és akik még ennek a kialakítása előtt állnak.

Vasárnap a vezetői szerepkör betöltésével kapcsolatos élményeken, nehézségeken és jógyakorlatokon volt a hangsúly a nap első felében. Egyszerre inspiráló és megnyugtató volt hallani a többieket, látni a lehetőségeket és azt érezni, hogy a nehéz dolgokban sem vagyunk egyedül, sokunknak vannak nagyon hasonló tapasztalatai. Jó kiindulópontot adott a szervezeteink belső vezetői erőforrásainak feltérképezésére az öt vezetői szerep megismerése. 

A nap és az egész képzés számomra egyik legmeghatározóbb és leghasznosabb élménye volt a Bálint-módszer gyakorlatban való kipróbálása, amivel komplex szervezeti változásokra kerestük a választ kis csoportokban.

Nagyon jó élmény volt egy ilyen kedves, nyitott és tenni akaró közösségben közösen tanulni. 

Vincze Luca Sára 

Megosztás Facebookon
Fernengel Ági vagyok, a Közélet Iskolája vezetője, és már 7 éve dolgozom itt. Itt érzem a legjobban otthon magam, és szerintem a legjobb az otthonban, hogy minél többen a magunkénak...
Megjelent A választás mindenkié! 3.0 – Közösségi tapasztalat-tár és gyakorlati útmutató a demokratikus változáshoz.  Ha lemaradtál, itt visszanézheted! Áprilisban mutatta be legújabb választási kisokosát a Közélet Iskolája és a C8...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás
Közélet Iskolája
Adatvédelmi áttekintés

Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.