- 2026. április 01.
A Közélet Iskolájának az Auróra sokkal több volt, mint egy helyszín. 2014 óta több mint 300 programunk valósult meg itt, de ami igazán fontos, az az a közeg, amit ez...
Egy közösségi tér munkatársaként látogattam el a műhelyfoglalkozásra, és bár alapvetően tisztában voltam a ciklikusság koncepciójával, nagyon érdekelt, hogy szervezeti szinten ez a szemlélet hogyan tud megvalósulni.
Az alkalom kifejezetten jól fel volt építve. Először elméleti szempontból közelítettünk a témához, majd személyes és szervezeti vonatkozásban vizsgálódtunk tovább. Véleményem szerint a folyamatos reflexió (mind személyi, mind szervezeti szinten) elengedhetetlen a jólléthez, és az egyes évszakok ismertetése abban volt a segítségünkre, hogy érteni, majd értékelni tudjuk a bennünk vagy éppen körülöttünk lejátszódó folyamatokat.

Maga a szemlélet számomra szépen összecseng a mindfulness és a lelassulás koncepciójával. A lineáris időszemlélettől mindig idegenkedtem egy kicsit, és ebben a ciklikusságban a visszakapcsolódás a természethez, illetve a tudatosság az, amit szimpatikusnak találok.
Összességében kifejezetten hasznos és izgalmas volt a mások által hozott ‘évszakjelentéseket’ és ‘évszakproblémákat’ hallgatni.
Az esemény vége felé közeledve egy felvetés különösen megfogott. Arról beszélgettünk, hogy mit tehetünk, ha egy szervezeten belül a munkatársak különböző évszakokban, folyamatokban járnak. Először felmerült megoldási javaslatként a céltudatos egy szintre törekvés, mégis arra jutottunk, hogy jobb, ha támogatjuk a másikat a saját évszakában és tempójában, és ezt tiszteletben tartva a feladatleosztáson igazítunk inkább. Hagyjuk a másikat hátra-, vagy éppen előre lépni és új ötleteiben kibontakozni, és ne erőltessünk rá egy olyan évszakot, ami a szervezetet vagy annak a tagjait aktuálisan éppen jellemzi.
A műhelyről, amit magammal vittem: a ciklikusság szemlélete egy új megvilágításban, a tudáscsere fontossága a civil szférában, színvonalas és interaktív műhelytapasztalat. Köszönöm a lehetőséget!
Szabó Dóra résztvevő
