Barion Pixel

Tudástár

A Közélet Iskolája tevékenységére régóta figyelek, és nagyon örültem, hogy részt vehettem a “Nyelvtöröttek” olvasókörön, amely az oktatásban fellelhető nyelvi különbségekről és az ebből fakadó egyenlőtlenségekről szólt.

Alapvetően nagyon fontosnak tartom az oktatás témakörét, és iskolai szociális munkásként igyekszem személyesen kipótolni a rendszerbeli hiányosságokat. Így azzal az elvárással érkeztem meg, hogy jobban kiterjesszem a perspektíváimat.

Pozitív csalódás volt számomra, a csapat korosztályi változatossága. Szemléletformáló volt a mai egyetemisták és a sokat tapasztalt pedagógusok nézőpontja is. Számomra mégis a legmegnyugtatóbb az volt, hogy vagyunk, akik nem adjuk fel, hogy igyekezzünk változtatni, reagálni a rendszer adta szükségekre. Örültem, hogy vannak pedagógusok, akik úgy voltak jelen, hogy a közoktatásban dolgozva keresik a lehetőségeket. Nagyon fontosnak tartom, hogy legyenek a rendszeren belül motivált oktatók, akik képesek belülről változtatni a rendszeren. Addig is, amíg nem ez nem valósul meg, jó tudni, hogy kitartanak!

Az alkalmat egy nyitókörrel kezdtük, ahol röviden bemutatkoztunk, elmondtuk, hogy hogyan is kapcsolódunk a témához, és megosztottuk a kedvenc tantárgyunkat. Miután kicsit megismertük egymást, 3 rövidebb szöveget olvastunk el. Egy roma mesét, egy tankönyvi ajánlást a terítésre, és végül a snapchat-tel kapcsolatban volt néhány állítás és kérdés.

Azért tartom nagyon hasznosnak ezeket az olvasóköröket, mert páratlan közösségi élményt ad az, hogy az azonos szövegeket olvasva milyen különböző észrevételeket és meglátásokat tudunk összegyűjteni közösen. Mindig izgalmas élmény a számomra, hogy ki mit vett ki a szövegből, hogyan közelítette meg, és milyen következtetésre jut a kérdések mentén. Voltak nézeteltéréseink arról, hogy hogyan és mennyit érdemes a mai kommunikációs eszközökről beszélgetni a diákokkal, vagy arról, hogy milyen mennyisében és minőségben jelenik meg ma a közoktatásban egy roma mese. Emellett számomra, üdítő volt a többiek szájából hallani, hogy a száraz tankönyvi útmutató milyen nehezen érthető, annak ellenére, hogy feltehetően egy 2. osztályos gyerekek számára készült.

Egy rövidebb szünet után tértünk vissza, a második részhez, amiben a tantermi nyelvezetről olvastunk, és beszélgettünk. Először kiscsoportban dolgoztuk fel a könyvrészletet, aztán a nagy közös körben röviden összefoglalta a két csapat az olvasmányát. Habár ismerős volt számomra a Berstein gondolata, megújított bennem néhány gondolatot a gyerekek nyelvhasználatával kapcsolatban. A másik csoport olvasmányára kevésbé emlékszem, de nagyszerű beszélgetés alakult ki a diákok hozott nyelvezetéről és az iskolában használt akadémiai nyelvről. Bennem is fogalmazódtak meg új gondolatok arról, hogy mire kéne fókuszálni egy pedagógusnak, hogyan kellene adott esetben a kettő közt feszülő szakadékot áthidalni.

Mindezek végén egy ötletbörzét tartottunk, ahol megfogalmaztuk, hogy mi az oka annak, hogy az iskolákban ilyen berögzülten használnak olyan nyelvezetet, ami sok esetben nem illeszkedik sem a gyerek világához, sem az otthonról hozott szocio-kultúrához. Összegyűjtöttük ennek a következményeit, és az én kedvenc részem az utolsó feladatrész, a megoldásokról való beszélgetés volt. Tűztünk ki távlati célokat, de elhangzott néhány praktikus jó tanács is, amit már mi is beépíthetünk a gyakorlatainkba.

A záró-körben elhangzott, hogy ki mit visz haza erről az alkalomról, és akkor tudatosult bennem, hogy mennyire sokat is adott az alkalom. Pusztán az, hogy megfogalmazhattuk a problémákat, és együtt ötletelhettünk.

Nagyon köszönöm a szervező csapatnak az alkalomba fektetett energiát, úgy gondolom, hogy sokat profitálhattunk belőle!

Megosztás Facebookon