Barion Pixel

Tudástár

Szerkesztette: Udvarhelyi Tessza, Közélet Iskolája

(Ez a cikk a 2022. július 3-án az Aurórában elhangzott kerekasztal-beszélgetés szerkesztett leirata.)

Fernengel Ági: Üdvözlünk titeket a Közélet Iskolája nyári egyetemének utolsó programján, amelyen a józsefvárosi közösség kampányolás történetéről fogunk beszélni a meghívott vendégeinkkel. Itt ül mellettem Bolba Márta lelkész, aki a Mártát a Magdolnának! kampányban volt jelölt, Molnár György a C8 – Civilek Józsefvárosért és Pikó András polgármesteri kampányának képviseletében, Somogyi Péter a Szikra képviseletében, aki Jámbor András kampányát fogja most bemutatni a beszélgetésben, valamint Udvarhelyi Tessza, a Közélet Iskolája képviselője és a Mártát a Magdolnának! kampány és Pikó-kampány kampányfőnöke.

Miért is tartjuk fontosnak és milyen szempontból fogunk beszélni a közösségi kampányokról? Józsefváros elmúlt 5 évéből most három olyan meghatározó közösségi kampányról fogunk beszélni, amelyben helyben élő és a helyi közösségekbe ágyazott jelöltek indultak választási kampányokban és progresszív, baloldali célokat és értékeket képviseltek. Ezek az egyre nagyobb téttel induló kampányok sok sikert és tanulságot is hoztak. A kampányokban résztvevőket tekintve nagyon sok szempontból összefonódtak ezek a kampányok és nagyon sokat tanultak egymástól és építettek egymásra. Ennek a tanulásnak a folyamatát szeretnénk bemutatni ebben a beszélgetésben. A Közélet Iskolája története is összefonódik ezekkel a kampányokkal, egyrészt Udvarhelyi Tessza szerepén keresztül, másrészt pedig mint egy olyan intézmény, ami továbbadja a közösségi kampányolás módszertanát. Az első kisokosunk a Mártát a Magdolnának! kampánnyal kapcsolatos tapasztalatainkat, a második ilyen kiadvány, A választás mindenkié 2.0 a Pikó-kampány tapasztalatait tartalmazza. Ezeket nagy példányszámban terjesztettük is, sokan tanulták ezt a módszert ezekből a kisokosokból.

A beszélgetésnek két fő fókusza lesz. Az egyik az a sokszor láthatatlan folyamat, ami a háttérben történik, hogy minden ilyen politikai és közösségi munkának a fejlődése egy tanulási és tapasztalatgyűjtési folyamat, és ezeknek az egymásra építésével tud előre haladni. Most ezeknek a kampányoknak a történetében ezt a tanulási folyamatot fogjuk bemutatni. Másrészt arról foguk beszélni, hogy miért tudott Józsefváros egy ilyen termékeny talaja, fontos helyszíne lenni ennek az alulról szerveződő innovációnak, amit ezek a kampányok fel tudnak mutatni, és hogy a résztvevőknek személyesen mit jelent Józsefváros.

Először Udvarhelyi Tesszának adnám át a szót azért, hogy beszéljen a saját szerepéről, a kampányokról, arról, hogy mi is az a közösségi kampányolás, és hogy a neked és a Közélet Iskolájának mi volt a szerepe ennek a fejlesztésében. Kérlek, ennek a tanulási ívét vázold fel nekünk, hogy szerinted hogyan alakult a közösségi kampányolás tapasztalata itt Józsefvárosban.

Udvarhelyi Tessza: Én a Mártát a Magdolnának! kampányban és a Pikó-kampányban voltam kampánykoordinátor és azért feleltem, hogy átültessük a gyakorlatba azt a politikai és a mozgósítási stratégiát, amit a kampánycsapat kitalált. Ezen kívül pedig a Közélet Iskolájában dolgozom – most már önkéntesként – és a Józsefvárosi Önkormányzat Közösségi Részvételi Irodáját vezetem.

Mielőtt arról beszélek, hogy mi a közösségi kampányolás, el szeretném mondani, hogy ez hogyan ágyazódik be egyfajta mozgalmi történelembe Józsefvárosban. A történeti tudatosság nagyon fontos része a sikeres szerveződéseknek. Nem elég csak ismerni a saját történelmünket, hanem sokszor igazából meg kell írni a saját történelmünket. Ha mások írják meg ezeket, akkor fontos részek maradnak ki, akár még mi magunk is kimaradhatunk belőle, akik a történelmet csinálják. Az a tapasztalatom, hogy Magyarországon jellemzőek kiírják az alulról jövő küzdelmeket a történelemkönyvekből. Még a helyi történelem során is sokszor inkább a felülről jövő dolgokra figyelnek, és az alulról jövő szerveződésekre kevésbé. Szeretném, ha ez Józsefvárosban nem így lenne és ha mi írhatnánk meg a saját sztorinkat.

Egy picit visszamennék, hogy lássuk, mibe ágyazódik a közösségi kampányolás. Mióta Józsefváros megszületett, azóta egyszerre egy központi helye a fővárosnak és kicsit kívülálló is. Ez a félig bent, félig kint, ez a sokszor kívülálló helyzet erősíti a másféle gondolkodást meg az alulról jövő politizálást. Történetileg itt volt a város pesti városfalon kívüli része és ezért nagyon sok olyan tevékenység meg ember volt itt, ami nem volt feltétlenül elfogadható az alakuló pesti polgárságnak. Nagyon sok zsidó ember élt itt történetileg, nagyon messzire nyúlik vissza a cigány lakosság jelenléte, és ma is itt van a város egyik legnagyobb bevándorló lakossága. Vagyis eleve jellemző rá a nagy sokszínűség, ami oda vezet, hogy nagyon sok új dolog születik és történik itt. Azon kívül, hogy mindig félig benn, félig kinn városrész volt, mindig nagyon erős központja volt a mindenféle szerveződéseknek meg az elnyomott emberek jogaiért való kiállásnak.

Csak egy pár példát hozok fel, ahogyan az én fejemben ez összeáll. Például itt volt az első lakhatási tüntetés a fővárosban még a 19. század végén, itt volt az egyetlen ismert zsidó ellenállási kísérlet a nácik elleni küzdelemben, ’56-ban is ez volt az egyik legfontosabb színtér a városban, itt mozogtak a cigány kulturális mozgalom fontos alakjai, aztán a 2000-es években itt szerveződött a ZöFi, illetve más helyi, szomszédsági csoportok, itt van a Gólya és az Auróra, ami a két legnagyobb aktivista központ Budapesten, és itt volt a legintenzívebb az utóbbi 10-15 évben a lakhatással kapcsolatos szerveződés is, amiben a legintenzívebb A Város Mindenkié és az önkormányzat közötti összeütközés volt a hajléktalan emberek jogai kapcsán.

Én kétféle módom írnám le a közösségi kampányolást. Az egyik tartalmilag: a közösségi kampányolás lényege, hogy nemcsak a választás megnyeréséről szól, hanem arról, hogy közösséget épít, illetve a közösségi érdeket képviseli. A közösségi kampányolás lényege, hogy a demokratikus kultúrát fejleszti, tehát túlmutat azon, hogy nyerjük meg a választást, szerezzük meg a hatalmat, hanem egy sokkal távolabbra mutató és mélyebb célrendszere van. Módszertanilag pedig az a jellemzője, hogy nagyon erősen épít az aktivista közösségszervező módszerekre és elsősorban a résztvevők önkéntességére meg lelkesedésére. Kicsit demagóg módon azt mondanám, hogy a közösségi kampányolás inkább a szívről szól, mint a pénzről, ami pedig sokszor nem így van a nagypolitikában.

A Közélet Iskolája 2017 óta foglalkozik ezzel a témával. Először azzal kezdtünk csak el foglalkozni, hogy a civil szerveződéseket közelebb hozzuk a politikához, hogy ne féljenek annyira a választásoktól, meg hogy ezt is tekintsék az érdekérvényesítés terepének és ne pedig valami csúnya dolognak, amiből jobb, ha az ember kimarad, mert akkor összekoszolódik. Aztán a Mártát a Magdolnának! elnevezésű 2017-es józsefvárosi időközi választási kampányban próbáltuk ki először a közösségi kampányolást a Közöd nevű csoporttal. Akkor még inkább ösztönösen, mint tudatosan, bár azért voltak közöttünk olyanok, akik már korábban is csináltak ilyen kampányokat, ők itt a kerekasztalon is tudnak erről mesélni. Aztán a Márta-kampány után kezdtük el leírni, amit csináltunk, és amit tanultunk, amit elkezdtük másoknak átadni, és iszonyú sok képzést, műhelyt, konferenciát, filmklubot tartottunk. Ezek a kisokosok, amiket Ági is mutatott, nagyon sok kampányhoz jutottak el az önkormányzati választások és az országgyűlési választások kapcsán is. A tanulságok jelentős része a Márta-kampányból beépült a 2019-es Pikó-kampányába, aztán pedig a Jámbor András-kampányba is 2022-ben. Nem mi voltunk az egyetlenek, akik ezzel foglalkoztunk, de biztos, hogy úttörői voltunk ennek a megközelítésnek Magyarországon. Most már ez a megközelítés elkezdett önálló életet élni, vagyis nem kell, hogy valaki hozzánk járjon ahhoz, hogy ezt csinálja vagy tanulja. Azért is érdemes ezt történeti szempontól nézni, hogy lássuk, hogyan alakul az ki, hogy elkezd átalakulni a politizálás, meg a politikához való viszony akár csak helyi szinten is, és aztán ez hogyan materializálódik abban, hogy embereket meg is választanak, és eszerint politizálnak utána.

Fernengel Ági: Kezdjük is el a kampányok történetét felfejteni, és akkor téged kérlek, Márti, hogy mutatkozz be, és beszélj erről a kampányról: mi volt ez a kampány, és miért gondoltad te fontosnak lelkészként, hogy ebbe belevágj?

Bolba Márta: Én vagyok a Márta-kampányból a Márta. Ez nagyon furcsa dolog egyébként, hogy ez egy brand lett meg önálló életet élt. Még mindig él az a Facebook oldal, amit akkor felépítettünk röpke három hónap alatt, de közben meg a történet tovább gördült. Lelkészként én egy helyi közösséget kaptam, hogy építsem fel a nulláról. Az volt a cél, hogy építsek kapcsolatokat és megismerjek embereket és megkérdezzem másoktól, hogy miben tudnánk együttműködni. Azt hiszem, hogy ez a kapcsolatháló az, ami összeadódott és kellett hozzá az is, hogy a civil szektor akkor az elvérzés szélén volt. Korábban egy civil szervezet alacsonyküszöbű addiktológiai szolgáltatásként mondjuk 30 fővel dolgozott, és abban az évben, amikor én Józsefvárosban lelkész lettem, hirtelen 30 helyett 3 fővel próbáltak tovább valahogy a víz felszínén maradni. Hirtelen én, mint egy kicsi, elöregedő, megszűnőfélben lévő gyülekezet pályakezdő lelkipásztora abban a helyzetben találtam magam, hogy mégsem biztos, hogy a leggyengébb szereplő vagyunk itt a palettán, hiszen azok a civil szervezetek, akiknek nagyon nagy szakmai felelősségük van, most hirtelen infrastruktúra meg forrás nélkül maradtak. És akkor elkezdtünk együttműködni, hogy nekünk van egy gyülekezeti házunk, a Mandák Mária Evangélikus Gyülekezeti Ház (rövidebb nevén Mandák Ház), ahol helyet kínáltunk ezeknek a szolgáltatásoknak, közösségeknek, csoportoknak, és elkezdtünk azon gondolkodni, hogy miben tudnánk együttműködni.

Ebben az időben volt egy olyan történet is, hogy az alacsonyküszöböt ki akarták iktatni a kerületben az addiktológiai ellátó rendszerből. Vagyis a Kék Pont elüldözésének idején vagyunk, ami egy tűcsere programot üzemeltetett, és az új kábítószerügyi egyeztető tanács akkor alakult meg. Ez szakmaiatlan, de nagyon népszerű intézkedés volt akkor, mert a kábítószerprobléma – ami azóta is gond a kerületben – nagyon sok embert érint a lakosok közül, és az akkori polgármester, Kocsis Máté egy roppant demagóg választ adott erre. Onnan indul ennek a szerveződésnek az alapja, hogy elmentem egyesével a közélet iránt érdeklődő, aktív állampolgárokhoz és találkoztunk, beszélgettünk. Emlékszem arra is, amikor Molnár Gyurival először találkoztunk, és azt beszéltük meg, hogy ebben a helyzetben a kábítószerügyi egyeztető tanácsban részt venni etikus-e vagy sem. Az erkölcsi dilemma, hogy ha belép az ember, akkor az ő neve is szerepel majd a rettenetes intézkedéseken, ha pedig nem kéri a felvételt, akkor csökken az alacsonyküszöböt bent tartó emberek szavazataránya. Ez a folyamat egybeesett egy városrehabilitációs fórumsorozattal, amit ez a társaság meghekkelt és aztán elhatároztuk, hogy hetente találkozunk. Már vagy másfél-két éve találkoztunk hetente a Közöd Civil Társasággal. Ezt a nevet választottuk, mert valaki megkérdezte egy képviselőtestületi ülésen egy helyi lakostól, hogy „Maga kicsoda?” „Mi köze hozzá?” Így választottuk ezt a nevet: van közünk a közös ügyeinkhez, tehát ez a Közöd Civil Társaság.

Aztán nagyon hirtelen jött egy időközi önkormányzati képviselő választás, amit egy fideszes képviselő eltüntetése eredményezett. Pont az önkormányzati lakások körüli korrupciós manipulációk miatt kellett lemondania. Akkor valójában az minket váratlanul ért, hogy lehetne indítani valakit. Gondolkodtunk, hogy kit, és én voltam a delikvens, aki a jelölt volt. Ezen tanultuk meg, hogy hogy lehet ezt a dolgot csinálni. Akkor jött a képbe a Tessza, hogy vajon elvállalná-e a kampányfőnökséget, és nem gondoltuk, hogy el fogja, mert nagyon elfoglalt ember, sok mindennel foglalkozott akkor is. Ez a választási kampányolás három hónapra kivett minket a szokásos tevékenységeinkből, tehát ott megállt az idő és három hónapig csak ezzel foglalkoztunk. Úgy gondolom, hogy Tessza azért vállalta el, mert meg akarta ezt tanulni, és ez volt az első tanulási terep erre.

Fernengel Ági: Mesélsz egy kicsit erről a kampányról? Milyen eszközöket használtatok benne? Milyen tanulságokat tudtatok ebből levonni? Mi az, ami működött, mi az, ami nem működött?

Bolba Márta: Ez a kampány 2017-ben volt és az volt az egyik sajátossága, hogy 150 önkéntes dolgozott benne. Ez azoknak az embereknek a száma, aki valaha bedobott egy szórólapot – bár főleg Dallos Jutka nyalta föl a falakra a plakátokat Kurucz Katival. Valójában a nagyon aktívak egy elég szűk kört képviseltek, de elég sokan beletettek valamennyit. Az volt a mondás, hogy akinek kettő szabad órája van, az jöhet, és adunk neki feladatot, és van olyan feladat, amit tud csinálni: pultozás, szórólapozás, kopogtatás. Nagyon sokat kopogtattunk, annyira, hogy belilult az ujjam. Nagyon sok lakásban beszélgettük a helyi lakossággal. Nekem ez nagyon jól esett, nagyon szerettünk az emberekkel beszélgetni.

Sok olyan dolgot csináltunk, ami energiapazarló dolognak tűnik, például rettenetesen sok közösségi programot próbáltunk megvalósítani. Érte is az a vád a kampányt, hogy ez nem valami művelődésszervező társulat, akik itt civilségről beszélgetnek, meg irodalmi estet, meg koncertet szerveznek… Minden hétre csomó ilyen dolgot csináltunk, ami nem tudom, hogy milyen hatékonyságú volt, de mindenesetre a közösségiséget erősítette. Próbáltuk a helyi közélet aktív szereplőit ebbe bekapcsolni, de nem volt egyszerű, mert nem nagyon bíztak a dolog sikerében.

Nem volt tisztázott például a pártokhoz való viszonyunk. Nem ismertük az előválasztást, hogy hogyan lehetne megcsinálni. Ez például egy elszalasztott lehetőség volt akkor. Megkeresett minket Vágó Gábor, hogy csináljunk már egy előválasztást, és egyszerűen nem tudtuk elképzelni, hogy ezt hogyan lehet megvalósítani ilyen rövid időtávban, és azt mondtuk, hogy ááá, ezt most nem tudjuk megcsinálni. Amúgy meg kellett volna, az egy irdatlan nagy tanulás lett volna, de ezt akkor én nem fogtam föl, hogy ez ekkora nagy dobás lett volna. Akkor lehet, hogy ugorhattunk volna pár évet előre az időben, de ezt nem tettük meg. Azért harmadolódtak a szavazatok, mert az MSZP a csodálatos – azóta már a Fidesznek kampányoló – Dopemant indította el, ami egyébként meghúzta a sajtónkat, mert nagyon szexi téma volt, hogy a rapper meg a lelkész… Kommunikációs szempontból ez elég menő volt.

Fernengel Ági: Nagyon vagány párviadal volt. (nevet)

Bolba Márta: Dopeman sokkal jobb kommunikátor volt, mint én. Ő 25 éve a showbusinessben van és neki ez nagyon jól állt. Jól állt neki a kamera, tudta, mit kell mondani, voltak ilyen formulái, hogy „Itt nőttem ki a betonból, mint az ecetfa”. És ezt mindenki meg is jegyezte. Körülbelül ugyanezeket elismételte, meg hogy, ja, igen, a drog… azzal is van baj, meg a lakásokkal is. Nagyon szimpatikus, szerethető karakter volt, és szépen megosztotta az ellenzéki szavazatokat. Ez is egy nagyon erős tanulási folyamat volt, hogy valamit mégiscsak kell kezdeni a pártokkal, mert ha egymás ellen elindulnak, akkor nem tudnak nyerni ebben a rendszerben. Szóval ezt akkor jól megtanultuk, hogy így gyakorlatilag lehetetlen nyerni.

Csalódásaink is voltak. Például ajánlást sokkal többen adtak, mint amennyien szavaztak ránk aztán ténylegesen. Meg részvétel egy időközi választáson nagyon alacsony – ezzel is szembesültünk. Hogy melyik pártnak a támogatása mennyit hoz vagy visz, az is érdekes dilemma. Amikor a Liberálisok nevű, azóta talán megszűnt párt mártás szórólapokkal végigszórta az összes postaládát, akkor utána lehetett mondani, hogy én vagyok a liberális lelkész, szélliberális!

Azt tanultuk még meg, hogy az önkéntes aktivistákkal hogyan lehet jó kapcsolatot építeni. Az nagyon felemelő volt, amikor az induláskor a szomszédokat összehívtuk, leültünk egy nagy körbe és mindenki bemutatkozott. Itt a lakosság jelen volt, és volt egy beágyazottság-érzés. Aztán amikor az aktivistákat hívtuk össze, akkor is 70 aktivista gyűlt össze egy egyetemi tanteremben a Dankó utcában. Az első találkozónál virágmagot osztogattam mindenkinek, Dallos Jutka fel is nevelte, egy sarkantyúka nőtt ki belőle. Tudtuk, hogy ez egy dobás most, kipróbáljuk, végülis nekem nagy tétje nincs, mert egy időközit el lehet veszteni. Lehet kísérletezni, szabadok vagyunk, hogy megtanuljunk és kipróbáljunk valamit. El is lehet veszíteni, de mégis valaminek a kezdete, tehát ez a virágmag az organikus fejlődés szimbóluma volt. Ezek olyan szimbólumok, hogy kicsiből lehet valami nagy és ezt szervesen kell felépíteni. Én erősen azt gondolom, hogy ha nem csinálják a pártok ezt a társadalmi beágyazottság dolgot, hanem azt gondolják, hogy a kampányolás azt jelenti, hogy kiszórom a plakátjaimat amikor jön a választás, és nincsen az alulról építkezés, a széles bázison állás, mert az hosszú idő lenne, akkor ezt a végtelenségig lehet csinálni. Ez lehet, hogy 10 éves folyamat, de ha sose kezdődik el, akkor 30 évig is mondhatjuk azt, hogy ez túl sok idő lenne, és akkor sosem lesz minőségi változás. Úgyhogy ezt a fajta organikus fejlődést akkor elkezdtük, és ez haladt valamerre tényleg.

A második közösségi találkozáskor, amikor az aktivista bázis összejött, amikor 70-en voltunk a tanteremben, akkor egymásnak dobtunk egy fonalat, ami egy hálót hozott létre. Az alulról szerveződő közösségeket az tartja meg, hogy pénzünk nagyon nem volt, de volt kapcsolatrendszerünk, és a helyi szolgáltatásokat, civil közösségeket, szomszédságokat, barátainkat, családtagjainkat is be tudtuk kapcsolni. A gyülekezeti tagok közül is jó pár ember csatlakozott. Ez egy erős, személyes kapcsolatokon alapuló, valós kapcsolatrendszer volt, ami akkor is megmarad, ha nyerünk, vagy ha vesztünk, mert ezek élő, valós emberi kapcsolatok. Amúgy a kampánynak az egészére jellemző volt ez a fajta jó együttműködés, ami a valós kapcsolatokon alapuló, tényleges szeretet- és értékközösségeket tudta megvalósítani. Nem volt nagy konfliktus vagy bármi erős huzavona az egészben. Ennek volt egy erős kezdés jellege, és ezek a kapcsolatok maradtak, erre lehetett építeni tovább a folyamatot.

Fernengel Ági: Gyurinak továbbadom a szót, és kérlek, mutatkozz be, és mint a Márta-kampányban is résztvevő aktivista reflektálj annak a tanulságaira, tapasztalataira is.

Molnár György: Molnár György vagyok, szakmám szerint matematikus-közgazdász kutató, aki néha szociológiai területekre is átmerészkedik. A téma szempontjából fontos, hogy ős-józsefvárosi lokálpatrióta vagyok, itt születtem, 27 éves koromig itt éltem egy saroknyira az Aurórától, most is a közelben lakunk. Általános iskolába menet mindig itt mentem el a sarkon nyolc évig. 13 évig voltam a kerületben önkormányzati képviselő MSZP színekben. 2011-ben hagytam ott a pártpolitikát. A civil kampányok előtt is több, mint 20 kampányban vettem részt, tehát van bizonyos összehasonlítási alapom. A 90-es évek elejének az MSZP-kampányai nem is olyan nagyon különböztek a mostani civil kampánytól! Ez annyiban érdekes, hogy aztán az idő múlt és beszűkült a hatalmi politizálás, és ez került a középpontba – akkor koptak ki sorban azok az elemek, amik egy civil kampány szempontjából fontosak. Talán a legfontosabb az, hogy kiket tud és akar elérni, egyrészt aktivistaként, másrészt partnerként. Egy pártkampányban egy idő után iszonyatosan beszűkül a potenciális aktivisták köre, mert még olyanok se nagyon akarnak ebben részt venni, akik ideológiailag egyetértenének – ez nagyon nagy különbség. Ahogy a pártpolitika szép lassan elveszítette a hitelét, úgy egyre lehetetlenebbé vált az, hogy progresszív, baloldali gondolatokat képviselő emberek, akiket maga a pártpolitika nem érdekel, bekerüljenek a kampány vonzáskörébe. Tehát ez a civil kampány ennyiből volt nagyon izgalmas, és tök más megközelítésű. Dopeman kapcsán még egy vonatkozást tennék hozzá, ami nagyon jellemző erre a beszűkült gondolkodásra. Dopemannek van még egy fontos jellemzője azon kívül, hogy rapper: ő foglalkozását tekintve uzsorás volt, vagyis egy uzsorával foglalkozó cégnek volt a PR-arca. Elég „vicces”, hogy egy baloldali párt számára jó ötletnek tűnik egy rappert indítani, aki úgy néz ki, mintha nagyon józsefvárosi lenne. Persze hát az uzsorások is nagyon józsefvárosiak… Egy civil kampányból az marad ki a szokásos pártkampányokhoz képest, hogy csak a pillanat megnyerése a fontos. Sokkal fontosabb az, hogy együtt értelmes dolgokat, és esetleg távolabbra mutató dolgokat csináljunk.

A Márta-kampány és a Pikó-kampány között volt még egy időközi választás, amikor 2018-ban Kocsis Máté országgyűlési képviselő lett. Győri Péter indult, és az egy egészen furcsa, hibrid kampány volt. A Közödből és a Közöd által gyűjtött aktivistákból kinőtt civil csapat próbálkozott együtt a pártokkal egy olyan kampányban, ahol a kampányfőnököt az egyik párt, az MSZP adta. Lehetett nagyon erősen érzékelni a különbséget a kétféle megközelítés ütközése folytán, ami egy állandó és folyamatos feszültséget eredményezett.

Fernengel Ági: Tudsz mondani konkrét példát, hogy miben látszott ez a feszültség?

Molnár György: Az egy sokkal formálisabb kampány volt, ami sokkal nagyobb mértékben szólt szórólapokról, meg hogy újságot csinálunk, miközben az újság tartalmában nagyon komoly feszültségek is voltak…

Bolba Márta: Az újságból egy példa: tajtékzottunk, mert emészthetetlenül borzasztó volt. A szavazatmaximálás logikája vagy a hatalmi logika nem ismerte az értékközösséget. „Mi ez, csoportterápia?” – mondták. Itt ki kell szagolni a testnedveket meg a vért, mert arra mennek a szavazatok – ilyen dumák voltak, és rettenetes volt. Az újságban megjelent egy rasszista poén is Orbán Viktort a gypsy image-ével ábrázolták, és ez olyan mértékben nem fért bele a baloldali vagy antirasszista gondolatba, hogy azt nem tudom elmondani. És van az az érvelés, hogy a rasszista baloldali szavazókhoz is kell szólni, meg hogy egyszerűen ez így humoros. Mi agyérgörcsöt kaptunk ezen.

Molnár György: Mély nyomokat hagyott, nekem is ez a példa ugrott be. Meg nagyon nagy vita volt, hogy mennyire kell kopogtatni. Ez az időközi választás nyáron volt és a kopogtatás abban az értelemben nem volt túl hatékony, hogy gyakran egy 30 lakásos házban 2-3 ember volt csak otthon. Én utólag csináltam egy elemzést, hogy hogyan alakultak a szavazatok attól függően, hogy abban a körzetben kopogtattunk-e vagy sem, és teljesen egyértelmű volt, hogy bár alacsony volt a részvétel, meg mindenféle problémája volt a dolognak, de a kopogtatás nagyon is célravezető. Fontos kérdés, hogy kit céloz meg a kampány itt a Józsefvároson belül? Alapvetően a középosztályt, vagy megpróbáljuk elérni a szegényebbeket is? A Győri-kampánynak az volt a tanulsága, hogy kopogtatni, kopogtatni, kopogtatni – ez extrém módon fontos. Tulajdonképpen akkor alakult meg a C8, és ez lett a magja a Pikó-féle kampánycsapatnak.

Fernengel Ági: Meg ez a Közöd átalakulása is volt, ugye?

Molnár György: Tehát az első lépés a Közöd volt, a kampányban egy széles aktivista kör keletkezett eköré, és ebből az aktivista körből lettek a legaktívabbak, és aztán ment tovább rengeteg ötlettel, tudással, amiből nem is tudtunk mindent hasznosítani, de arra rámutat, hogy ez egy hosszabb távú történet. Az én fejemben a Márta-kampány nem úgy maradt meg, hogy ez egy olyan kampány, amit elvesztettünk, hanem abszolút mint ami valaminek a kezdete volt. Ez ebből a szempontból nagyon fontos minden bukás után.

Fernengel Ági: Köszi szépen, és nagyon jó, hogy ezekre reflektáltok, mert pont ezt az építkezést szeretnénk most kiemelni. Most Tesszát kérdezném, hogy te milyen tanulást vagy egymásra épülést láttál a Márta- és a Pikó-kampány között. Hogyan épült fel eszközöket vagy folyamatát tekintve a kampány és mi az, amiben a Pikó-kampány épített a Márta-kampányra?

Udvarhelyi Tessza: Nagyon hasonlóakat mondanék, mint amiket Márta meg Gyuri, de azért egy pár dolgot talán hozzátennék. Én a Márta-kampányt egy vesztes kampánynak tartom, tekintve, hogy nem választották meg a jelöltet, de én is azt gondolom, hogy ha nem is valaminek a kezdete volt, de valaminek nagyon erős lökést adott. Az én fejemben a Márta-kampány egy évtizedekre visszamenő szerveződés egyik kitüremkedése volt. Mindenesetre annak az élményét megadta, hogy kampányolni jó és felemelő, és szerintem ez fontos, mert főleg a közösségszervezésben nagyon fontos az emberek érzelmi kapcsolódása meg lelkesedése.

Ami nekem fontos élmény volt a Márta-kampány kapcsán, hogy mintha egy kis titkos szelencét kinyitottunk volna, és egy óriási kincset találtunk volna benne. Nagyon nagy élmény volt, hogy rájöttem, hogy a kampányolás az egy tudás, amit a pártok tulajdonképpen addig jól rejtegettek előlünk, és most egészen véletlenül elkezdtük megszerezni, és aztán elkezdtük másoknak is átadni. Azt éreztem, hogy betörtünk egy szférába, amit addig megpróbáltak előlünk elrejteni.

Ami nekem még fontos tanulság volt a Márta-kampányból, hogy az a tudás, amit én korábban A Város Mindenkiében szereztem nagyon nagy részben kellett ahhoz, hogy jó kampányt szervezzünk. Tehát ez nem valami különleges helyeken megszerezhető tudás, hanem ezeket mi már tudjuk, csak nem feltétlenül ültetjük át választási keretbe. Iszonyúan inspiráló meg feltöltő hatással volt, hogy nemcsak a város, de az egész politika is tud mindenkié lenni. Ehhez nagyon kellett ez a kampány, és ebben az értelemben valóban nem egy vesztes kampány volt, mert ennyire sokat töltekeztünk belőle.

A kampánytechnikát lényegében egy az egyben vittük tovább a Pikó-kampányba, csak más léptéken folytattuk. Ami nekem kampányfőnökként fontos volt, hogy a Márta-kampányban tanultam meg először delegálni, ezzel nekem sokáig nagy problémáim voltak, hogy át tudjak adni feladatokat más embereknek. Megtanultam a Márta-kampányban, hogy ezt csinálni kell, és a Pikó-kampányban pedig úgy érzem, hogy ezt már nagyon erősen és jól tudtam csinálni. A Pikó-kampányban a politikai stratégia sokkal erősebb volt, mint a Márta-kampányban, és ez azt eredményezte, hogy például számomra nagyon fájdalmas döntéseket is meg kellett hozni arról, hogy hol kampányolunk jobban és hol kevésbé, mert nincs elég ember arra, hogy minden területet százszor bejárjunk.

Ami még a két kampány közötti léptékkülönbség, hogy a szavazatvásárlások elleni küzdelem megjelent már a Márta-kampányban is, de a Pikó-kampányban sokkal erőteljesebben, tudatosabban és szervezettebben történt. De ehhez is az kellett, hogy először ügyetlenül meg nem profin elkezdjük észrevenni, hogy hogyan történnek a szavazatvásárlások és megértsük ennek az egésznek a működését, a rendszerét, hogy aztán ki tudjunk rá fejleszteni egy sokkal hatékonyabb választ.

Fernengel Ági: Gyuri, kérlek, beszélj még a Pikó-kampányról!

Molnár György: A Pikó-kampányban értelemszerűen sokkal nagyobb területen kellett kampányolni, és az aktív mag jelentősen nagyobb volt, mint a Márta-kampányban. Ez különösen fontos volt, és sokkal több feladatot lehetett kiosztani fix felelősöknek, és az aktivista kör is sokkal nagyobb volt. Amire Tessza utalt, hogy fájdalmas döntéseket kellett meghozni: nem volt elég aktivistánk és nagy kérdés volt, hogy ha mi, civilek nem tudjuk az egész kerületet lejárni, akkor mit járjunk le és mit nem. Itt van egy ellentmondás. Tudjuk jól, hogy a legszegényebbek sokkal kevésbé szavaznak, mint a középosztály, és nagy kérdés, hogy az erőinket oda összpontosítjuk, ahol társadalmilag inkább elérendő emberek élnek, tudva azt, hogy nagyon-nagyon kevesen fognak a végén elmenni szavazni, vagy célozzuk inkább a középosztályt és a politikailag elkötelezetteket? A dilemmát számomra picikét egyszerűbbé tette, hogy ha azokat célozzuk meg, akik amúgy a politika iránt kevésbé érdeklődnek, a viszonylag szegényebbeket, ott iszonyú fontos a folyamatosság. Tehát ha nekünk csak arra van erőnk, hogy egyszer megkeressük ezeket a családokat egy kampányban, és utána nincs arra erőnk, hogy folyamatosan kapcsolatban legyünk, akkor a többség úgy fogja gondolni, hogy átvertük őket és csak hitegettük őket, mert úgy kívánta az érdekünk. Ez fontos szempont, és ennek tudatában kell lenni. Úgyhogy végül is mi alapvetően úgy döntöttünk, hogy ahol nincs erőnk egyfolytában folyamatos jelenlétre, ott kevésbé folytatjuk ezt a fajta kampányolást.

Fernengel Ági: Most áttérnénk a Jámbor-kampányra, úgyhogy Péter, kérlek, mutatkozz be, és mondd el részletesebben, hogy neked mi volt a szereped ezekben a kampányokban. A Szikra elődje volt a Szabad Budapest – kérlek, beszélj arról, hogyan lett a Szabad Budapestből Szikra és hogyan lett ebből a Jámbor-kampány.

Somogyi Péter: Személyes szinten én annyit mondanék, hogy a korábbi életemben műszaki pályán dolgoztam. Ez nagyjából a Covid idejéig tartott, azóta visszamentem az egyetemre és teljesen más irányt vett az életem. Eléggé jelentős mennyiségű időt töltöttem az elmúlt 2 évben azzal, hogy a Szikra Mozgalom nevű politikai szervezetet felépítettük, aminek alapító tagja vagyok és elnökségi tagja voltam múlt hét szombatig. Ebben a minőségben vagyok jelen, és ezzel kapcsolatban azért tartozom is annyi vallomással, hogy nekem például nincs személyes közöm Józsefvároshoz, nem lakok itt, és a szervezet, amit képviselek, sem annyira lokális kötődésű, de erről majd mindjárt picit részletesebben beszélek. Az is fontos, hogy ebben a kampányban nem voltam vezető tisztségben, hanem ez egy kicsit komplexebben felépülő kampány volt, amiről szintén beszélek mindjárt, csak akkor rátérek erre az előtörténetre, amire Ági utalt.

Az volt a kérés a Szikra felé, hogy olyasvalaki képviselje, aki ott volt a 2019-es önkormányzati választási kampányban is, amikor a szervezet alapjait leraktuk, és én értem rá azon kevesek között, akik ezt elmondhatják magukról. 2019-ben, amikor az önkormányzati kampány volt, akkor a Szabad Budapest nevű aktivistacsoport igazából nem létezett. Tehát itt nem az történt, hogy egy meglévő csoport úgy döntött, hogy elkezd kampányolni, hanem inkább maga a kampányolás hozott létre egy meghatározott aktivistabázist. Nyilván kellett az a pár ember közülünk, aki úgy döntött, hogy érdemes ezt megpróbálni, de a mi keletkezéstörténetünk szempontjából nagyon fontos, hogy nem egy már meglévő baráti társaság vagy közösség döntött úgy, hogy más utakra lép, hanem a közös munka kovácsolt ki egy közösséget. Körülbelül 100 főnyi aktivistát mozgattunk akkor az önkormányzati kampányok alatt. Dolgoztunk Karácsony Gergely kampányának, Szűcs Balázsnak, a későbbi terézvárosi alpolgármesternek, a Pikó-kampányba is besegítettünk – itt dolgoztunk talán a legtöbbet, mert itt volt a legnehezebb a terep, meg itt volt a legnagyobb a tét – és Baranyi Krisztina kampányába is besegítettünk. Terézvárosban és Ferencvárosban valószínűleg a mi segítségünk nélkül is ugyanaz lett volna kb. az eredmény, de itt, Józsefvárosban úgy emlékszem, hogy eléggé hajszálon múlt Pikó András győzelme. Szóval itt nagyon sok ember munkája és nagyon sok különböző szervezet áldozatos tevékenysége kellett ehhez az eredményhez.

Nagyon fontos, hogy ez a csoport különböző szervezetekbe beágyazott emberekből jött létre, voltak viszonylag tapasztalatlan, fiatal aktivisták, és voltak olyanok is, akik már korábban más szervezetekben is dolgoztak. Én például ezt az idősebb generációt képviselem. Az egyik legfőbb motiváció az volt, hogy politikával professzionálisan foglalkozni akaró vagy bizonyos értékek mentén elkötelezett emberek szerették volna kipróbálni magukat a gyakorlati kampányolás terén. A másik, hogy volt egy elvi beleállás is abba, hogy a képviseleti intézményeket ne adjuk kizárólag azoknak, akik nincsenek velünk egy értékrenden. Ez ebben a tágabb, nagyrészt ehhez a környékhez kötődő, fiatal, baloldali közegben újszerű vagy akár botrányos állásfoglalás is lehetett. Vagyis, hogy ne elsődlegesen az egyéni, morális beleállások, vagy a direkt akciók terén képzeljük el a változást, hanem próbáljunk elkezdeni hosszabb távú, intézményi fejlődésben, szervezetépítésben gondolkodni, a meglévő baloldali pártokkal és az azokhoz kötődő tudományos vagy mozgalmi intézményekkel együttműködni, és olyan új együttállásokat létrehozni, amik által részben megtölthetjük újra élettel ezeket az intézményeket, részben létrehozhatunk olyanokat, amikről úgy érezzük, hogy nincsenek.

Körülbelül 20-30 ember maradt ebből az aktivista körből a választások után, és a következő néhány hónapban inkább azon kezdtünk el gondolkodni, hogy érdemes lenne ezt folytatni vagy érdemes lenne ezt az együttműködést formalizálni. Ez a 20-30 ember – akkoriban úgy neveztük őket, hogy koordinátorok – volt az, akik a legtöbbet dolgoztak a kampányban. Ők egy idő után előléptek ebben a nagyon egyszerű aktivistaszervező rendszerben azokká, akik másokat is tudnak irányítani a terepen, és ezek a legelkötelezettebb emberek váltak végül is a szervezet magjává, ami nagyjából a következő év tavaszán (2020) alakult ki.

Abban a szerencsés helyzetben voltunk, hogy nagyjából pont a lezárások előtti utolsó héten elfogadtattuk a szervezet belső szabályzatát. Eredetileg mi egy sokkal helyhez kötöttebb szervezet voltunk – a legtöbb tevékenységünk itt a VIII. kerületben volt elképzelhető – de kialakult az a helyzet, hogy a következő egy évet gyakorlatilag online töltöttük, online gondolkozással, közös beszélgetésekkel, szerveztünk online kerekasztal-beszélgetéseket, csináltunk podcasteket meg gyártottunk mindenféle tartalmakat, és kerestük a kapcsolatokat más szervezetekkel. Ez egy teljesen más ívet adott a szervezet fejlődésének, és mivel már volt egy belső szabályzatunk, ezért tudtunk vezető tisztségviselőket kijelölni, voltak döntési mechanizmusok és voltak ideálisan elképzelt szervezeti egységek.

Fernengel Ági: Abból, hogy bedolgoztatok a kampányok alá, hogyan jutottatok el oda, hogy ti indítotok egy jelöltet és belevágtok? Hogyan épült ez az előző és legutóbbiként a Pikó-kampánynak a tapasztalataira?

Somogyi Péter: Azután, hogy kialakult ez a szervezeti struktúra, és mire eljutottunk volna odáig, hogy érdemben tudjunk gondolkozni arról, hogy a fizikai térben milyen dolgokat akarunk csinálni, adott volt az a helyzet, hogy lesz országgyűlési választás. Elég nagy többséggel döntöttük el 2020 végén, hogy egy országgyűlési jelölti kampány az, ami rövid távon a legnagyobb hozammal kecsegtető befektetése a szervezet erőforrásainak, tehát ez volt az a lehetőség, ami megteremtette számunkra azt, hogy kinője magát vagy professzionalizálódjon annyira ez a szervezet, hogy lehetősége legyen sokkal diverzebb tevékenységeket folytatni, mint ahogy azt eredetileg terveztük.

Az, hogy Jámbor András kampányát csináljuk, egy adottság volt tulajdonképpen. Nem ő volt egyébként az egyetlen, aki megkeresett minket azzal, hogy legyünk a jelölő szervezete, de ez már inkább akkor volt, amikor elkezdtünk a nyilvánosságban is csinálni dolgokat. Ő volt az egyetlen, akivel volt egy olyan régre visszamenő kapcsolat, és ő az egyetlen, akinek kötődése volt ehhez a szűkebb földrajzi területhez, ahová az erőforrásainkat csoportosítani tudtuk, hogy egyszerűen adta magát, hogy az ő kampányát vigyük végig. Ő keresett meg minket, tehát ez nem egy hagyományos jelölti kampány volt, ahol mi vagyunk a párt és kiválasztunk magunk közül valakit, akinek a kampányát csináljuk. Ez egy gyakran visszatérő szállóigévé is vált a kampány során, hogy ez nem egy hagyományos jelölti kampány, valahányszor felmerültek olyan igények, amik egy hagyományos jelölti kampány esetében indokoltak lehettek volna.

Jámbor András jóval ismertebb volt, mint a Szikra, amikor ezt a kampányt elkezdtük, és az volt a köztünk lévő szövetségnek az alapja, hogy egyrészt van a stratégiai gondolkozásunkban valamennyi szinkronicitás, és az a lehetőség, hogy az ő kampánycsapata legyünk, biztosította számunkra azt, hogy jelentős növekedést tudjunk szervezetileg elérni, mind volumenben, mind tapasztalatban, mind ismertségben, mind pedig pénzügyi erőforrások tekintetében. Neki viszont szüksége volt egy kampánycsapatra, és ez adta a köztünk lévő együttműködés alapját.

Ez nem volt abból a szempontból sem egy hagyományos kampány, hogy legalább három lába volt, és ebből a szempontból nem is mondanám azt, hogy ez egy kifejezetten közösségi kampány lett volna abban az értelemben, ahogyan Márta kampánya… De közösségi lába is volt ennek a kampánynak, amennyiben megpróbáltuk a helyi közösségek erőforrásait elérni vagy felhasználni, de volt egy másik lába, ami maga a Szikra volt, mint egy már meglévő politikai szervezet, és a harmadik lába pedig maga Jámbor András volt, az ő kapcsolati tőkéje, illetve az ő személyes köre, akiknek egy jelentős része szintén részt vett a kampányban.

Maga a kampánystáb nem a Szikrából állt, sőt, az nagyon fontos elem volt végig, hogy el volt különítve a Szikra, mint szervezet működése a kampány működésétől. Ez azért hosszú távon persze változott, nyilván itt két különböző kampányról is beszélhetünk, az egyik az előválasztási kampány volt, a másik maga az országgyűlési kampány. Ezeket két különböző kampánystábbal csináltuk végig, két különböző kampányfőnökkel, két különböző főkoordinátorral, és a kettő között tartott maga a Szikra is egy viszonylag sikeres tagfelvételi kampányt, amelynek során megdupláztuk a tagságunkat, és lehetővé tettük azt, hogy a következő kampányciklusban is tudjuk rotálni az embereket.

Fernengel Ági: Ahogy mondtad, két nekifutása volt ennek a kampánynak, és a másodikban, az éles országgyűlési választáson Zubek Adrienn Árnika volt a Jámbor-kampány kampányfőnöke, aki aktív szerepet vállalt a korábbi Pikó-kampányban is. Azok a közösségi elemek, amik korábban felmerültek, megjelentek a ti kampányotokban? Volt, amire építettetek? Azt is mondtad, hogy szerinted ez nem közösségi kampány volt, szóval akkor a stratégiákra, eszközökre is ki tudnál térni?

Somogyi Péter: Nem azt mondtam, hogy ez nem volt közösségi kampány, csak azt, hogy több különböző lába volt a kampánynak, és a Szikra volt az egyik. Én ezt tudom képviselni, vagy erre volt rálátásom, és kevésbé tudok Árnika nevében nyilatkozni abban a tekintetben, hogy ő mennyire épített be korábbi tapasztalatokat. Nyilván az ő tapasztalatai jelentős mértékben voltak a segítségére annak, ahogyan ezt a kampányt felépítettük, de viszonylag széles volt az eszközöknek a köre, amiket használtunk.

Ebből a szempontból teljesen más volt az előválasztási és az országgyűlési kampány, mert az előválasztási kampányt tényleg saját erőforrásból kellett végrehajtanunk, és ez főleg a finanszírozás szempontjából volt erősen kérdéses, és nagyon sok szempontból kockázatos is. Nyilván itt volt a legnagyobb jelentősége a közösségi lábnak, amikor elkezdtük felépíteni azoknak a támogatóknak a körét, akik anyagilag és a munkájukkal is támogatták ezt a kampányt. Itt nagy jelentősége volt például annak, hogy hogyan építettük fel az adatbázisunkat, amit már egyébként elkezdtünk korábban építeni. De nyilvánvaló volt Jámbor András kampánya esetében, hogy ezt nem tudjuk kizárólag az adatgyűjtésből megnyerni. Úgy láttuk, hogy ezt a stratégiát akkor tudjuk csak vinni, hogy ha egy viszonylag biztos körzetünk van, tehát ha már eleve azokat el tudjuk érni, akikről tudjuk, hogy ránk szavaznak, de ez önmagában kevés, ha nem képesek többséget alkotni. Ezért nagyon fontos volt számunkra is az, hogy folyamatosan jelen legyünk a terepen, illetve folyamatosan biztosítani tudjuk az utcai jelenlétet.

Az adatgyűjtésnek és a terepmunkának egyfajta ciklikus körforgása jellemezte a mi kampányolásunkat. Folyamatosan ellenőriznünk kellett az adatok minőségét, folyamatosan ott kellett lennünk. Ebből a szempontból hasznos tapasztalat volt, hogy mennyire fontos egy ilyen kampánystábban, hogy legyen megfelelő IT-infrastruktúra. Amikor elkezdtük a kampányt, akkor körülbelül három emberünk volt, aki ezzel foglalkozott, és mindannyian úgy kerültek bele, hogy beléptek a Szikrába, és egyébként nem ezzel akartak volna foglalkozni, de aztán mivel ehhez értettek, ezért ez szükségessé vált. A kampány végére jelentősen megnövekedett, már 10-15 fős csapatunk volt, aki adatelemzéssel, illetve applikációk fejlesztésével foglalkozott, ami nagy segítség volt abban a tekintetben, hogy amikor folyamatosan kint vagyunk a terepen, akkor vissza tudjuk ellenőrizni az adatoknak a minőségét.

Fernengel Ági: Köszi szépen! Akkor most áttérnék arra, hogy miért Józsefvárosban tudtak ezek a kampányok ilyen jól szerepelni, illetve hogy miért fontos nektek ez a hely, és hogyan él tovább az a közösség, amit a kampány során felépítettetek?

Bolba Márta: Józsefváros egy olyan kerület, amit beáldoztak a pártok, szóval azt gondolták, hogy nem nyerhető, és ezért nem kapálóztak veszettül utána. Azt gondolták, hogy tuti bukó, mert Kocsis Mátétól nem lehet elnyerni, de aztán mégis lehetett, úgyhogy ez egy nagyon fontos dolog.

A másik pedig, hogy a városrehabilitációs programok miatt is talán nagyon sok civil kezdeményezés, szociális szolgáltatás volt jelen, a Gólya és az Auróra mint közösségi terek, meg a Mandák Ház például. Teret kellett teremteni ezeknek a közösségeknek, mert nagyon nehezen tudtunk hol találkozni, és nincsen veszettül sok olyan hely a fővárosban, ahol viszonylag sok ember valamilyen politikai céllal nyugodtan tud beszélgetni, rendszeresen találkozni. Szóval az, hogy hol van hely, hol vannak erre közösségi terek, az egy kulcs.

Meg az is, hogy erős hatalompolitikai szereplők nem telepednek rá, akik egyszerűen kiütik a kezdő kezdeményezéseket. Ha a saját közösségemre nézek, akkor nekem nagyon fontos lenne az, amit a Márta-kampányban is elkezdtünk és most is folytatjuk a bérlői érdekvédelmi csoporttal, amiről most nem sok szó esett, mert ez nem tör olyanfajta képviseleti szerepre. De fontos mondás volt a Márta-kampányban, hogy mit ér egy időközin egy kétharmados fideszes városvezetésben egy képviselőhely? És akkor azt tudtuk mondani az embereknek, hogy ha ti képviselitek a saját érdekeiteket és jobban szervezettek a helyi közösségek, akkor lehet hatalmi bázist építeni, és együtt dolgozni.

Most sok politikai változás van meg a politikai akarat is máshol van, de azért az intézményi kultúrák, például a helyi vagyonkezelő kultúrája kőkeményen változatlan. Ilyen esetekben nagyon sok munkát kell még mögé tenni, hogy a lakosság szervezettsége olyan mértékű legyen, hogy az emberek képviselni tudják önmagukat, és kellő számban összekapcsolódva tényleg egy baloldali mozgalom tud kialakulni. Egy olyan, amiben magukra ismernek azok az emberek, akik szeretnék látni, hogy az érdekeik érvényesülnek.

Fernengel Ági: Gyuri, miért Józsefváros?

Molnár György: Ha nagyon blikkfangos akarok lenni, akkor azt mondanám, hogy azért, mert a 18-19. században itt voltak Budapest nagy állatvásárai és emiatt idetelepült akkor a prostitúció és a cigányzenészek, és aztán a következő, ami még ehhez kellett, az a Józsefvárosi Pályaudvar volt, ami előbb jött létre, mint a Keleti. A 19-20. század fordulóján az agrárnépesség Budapestre áramlásának első megállóhelye Józsefváros volt. És hogy egy picikét közelebb jöjjek, azt mondanám, hogy a sokszínűség nekem a nagy mániám. Tessza utalt a kirekesztettségre, de ez így csak a történet fele, mert mondjuk Angyalföld vagy Ferencváros sokkal inkább kirekesztett volt, de sokkal homogénebbek. Érdemes gondolkodni, hogy ez a típusú hagyomány végülis ebben a nagyon sokszínű Józsefvárosban jelent meg már korábban is, és nem a proli Angyalföldön vagy akár a Ferencvárosban. Ez Fejes Endre meg a fiatal Moldova meg Bereményi Géza városa, sok szempontból tök más közeg. A körfolyosós bérházak hagyománya is, ahol nagyon sokféle ember él együtt, sokkal jobban érvényesült itt, mint a szomszéd kerületekben.

Tehát van a dolognak egy várostörténeti hagyománya, amihez még hozzájön, hogy – ha eltekintünk a város szélétől, Soroksártól meg Csepel-külsőtől –, akkor itt a legolcsóbbak a lakások és helyiségek Budapesten. Ez biztos egy fontos ok. Itt volt egy nagyon tudatos törekvés is a Magdolna-negyed program indításakor, és a 2004-ben elfogadott 15 éves kerületfejlesztési stratégiában, hogy le kell telepíteni itt civil szervezeteket. Tessza említette a ZöFi-t, ami a Magdolna-negyed program első ütemében, az így juttatott helyiségek révén költözött ide, és nagyon sok civil szervezet akkor jelent meg itt a kerületben.

Fernengel Ági: Mi a ZöFi?

Molnár György: Zöld Fiatalok. Amikor elindult a bérlőbevonásos városrehabilitációs folyamat, akkor ők is ebben civil partnerként részt vettek

Bolba Márta: És a Nap Klub?

Molnár György: A Nap Klub, ami a lakótelep és a nem lakótelep határán működött, már előbb létrejött, tehát nem akarok úgy tenni, mintha az is a Madgolna-negyed program miatt jött volna, de ők is iszonyú fontosak voltak ebből a szempontból – és a Kesztyűgyár mostani vezetése abból nőtt ki. Azt mondanám, hogy ezek a hosszú távú próbálkozások előbb-utóbb meghozzák a gyümölcsüket. A második kérdésed, hogy a kampányok eredménye hogyan folytatódik… Én a Közélet Iskolája számára a következő képzésnek azt javasolnám, hogy ha a civilek bejutnak valamilyen módon a hatalomba, akkor mit csináljanak és hogyan.

Fernengel Ági: Segítség, nyertünk!

Molnár György: Szerintem ez sokkal-sokkal nagyobb probléma, mint az, hogy hogyan lehet egy ilyen közösségi választási kampányt megcsinálni.

Fernengel Ági: Köszi, és nagyon szívesen vesszük mindig a képzési javaslatokat! Tessza, kiegészítenéd ezt?

Udvarhelyi Tessza: Ez egy sok száz évre visszamenő dolog. Tehát az, hogy most két mozgalmi ember az, aki Józsefvárosban politikai képviselethez jutott, a Pikó, aki a lakhatási mozgalomban volt nagyon aktív és civilként aktív volt szociális ügyekben, és Jámbor András, aki pedig a Mérce alapítója és A Város Mindenkié nagyon közeli szimpatizánsa, támogatója, szövetségese. Tehát most két olyan ember kapott politikai képviseletet, akiknek van tudatos politikai előélete, és akár kapcsolódtak is időnként pártokhoz, mondjuk a Pikó az SZDSZ-hez fiatal korában, a Jámbor meg az LMP-hez fiatal korában, de elhagyták ezeket a terepeket, és kicsit kívülállóként működtek. Szóval szerintem ők termékei ezeknek a sokszáz éves civil, mozgalmi, kicsit rebellis, de azért tudatos mozgásoknak. Én nagyon biztatnám magunkat, és a Szikrát is, hogy legyen egy picit több helyi tudatosságuk, hogy lássák jobban a Szikrát is Józsefváros bugyraiban.

Józsefvárosban nagyon izgalmas, hogy ez a főváros lüktető központja. Ha egy kicsit tágabban fogalmazok, és itt picit rá is erősítenék arra, amit a Márta mondott, amivel nem leszek nagyon népszerű vagy politikailag korrekt, hogy lehet, hogy az jót tesz egy kerületnek, ha az ellenzéki pártok lemondanak róla, mert akkor van lehetőség másoknak bejönni a képbe, akik egy kicsit máshogy politizálnak meg máshogy szeretnék ezt a dolgot csinálni. Talán ez lehet modell is a megújulásra, hogy ne csak technikai váltások legyenek, hanem egy idő után tényleg azt a félautoriter rezsimet, ami ma Magyarországon van, úgy változtassuk meg, hogy annak érdemi változása legyen, és ne csak az arcok változzanak a különböző székekben.

Fernengel Ági: Most a Szikra nagyon sok energiát rak abba, ami a közösségi kampányolásnak a mi definíciónk szerint a lényege, hogy ez egy hosszú távú, tudatos közösségépítéssel kapcsolódjon össze. Hogyan használjátok ki a kampányolás utózöngéit arra, hogy a Szikrát hosszú távon közösségként építsétek?

Somogyi Péter: Picit hálátlan szerep egy ilyen kör után az utolsónak lenni és nem is tudok mit hozzátenni a Józsefváros különleges adottságaival kapcsolatos témához. Már mondtam a korábbi körben is, hogy a mi szempontunkból ezek az adottságok meglévő dolgok, és nem annyira mi választottuk Józsefvárost. Egészen egyszerűen nem tudtuk volna sehol máshol megcsinálni azt, amit megcsináltunk ilyen rövid idő alatt, mint Józsefvárosban, de nyilván máshol is szeretnénk. Ebből a szempontból ez a kampány inkább a szervezetünk épülésének egy korai szakaszának a lezárása, mintsem a következő korszak irányába mutat. Nyilván szükséges az, hogy továbbra is fenntartsuk és ápoljuk a józsefvárosi kötődéseinket, főleg azok után, hogy van egy országgyűlési képviselőnk is, de van felelősségünk azok felé a tagjaink felé is, akik nem kötődnek Józsefvároshoz. Ebben benne van, hogy a Szikra tagságának jelentős része vidékről idekerült első generációs értelmiségi, illetve csomó olyan tagunk van már, akik más városban vagy adott esetben külföldön élnek. A következő időszakban az is egy feladatunk lesz, hogy ezzel kezdjünk valamit.

Amíg tartott a kampány, addig adta magát, hogy mindenkinek tudunk feladatot adni, mert egy kampányban végtelen számú feladat van, de a következő időszakban ez inkább egy kísérletező jellegű történet lesz, és elkezdjük felmérni az erőforrásainkat földrajzi szempontból, meg szakmai tudás szempontjából is, és aszerint fogjuk eldönteni, hogy milyen egyéb területeken próbálunk akár most már egy országos szintű stratégiát kidolgozni.

Fernengel Ági: Nagyon sokan ültök a közönségben, akik szintén részt vettetek ezekben a kampányokban, úgyhogy, ha hozzászólnátok, lenne kérdésetek vagy kiegészítenétek, akkor tiétek a terep. Azt kérdezi Nagy István kommentben, hogy miért szerepelt az ellenzék ilyen rosszul az időközi önkormányzati választáson?

Bolba Márta: A Pityó-kampányról van szó, ugye? Noha egy roma képviselőjelölt indult, a roma közösséget ez a kampány mégis nagyjából elvesztette és ez nagy baj. Ennek egyes magánszemélyekre lebontható oka is van, tehát az, hogy megtörtént, hogy meghatározó roma embereket elveszítt a Fidesz javára. Olyan emberek, akik még a Márta-kampány idején az MSZP-hez vagy legalábbis Dopeman-hez inkább húztak, ők is beálltak a Fidesznek kampányolni. Sok oka lehet ennek, de azt azért meg kell kérdezni, hogy hogyhogy nem támogatta ezt a srácot ez a közösség? Vannak ennek okai, és ha ez nincs feldolgozva rendesen, akkor ennek lehetnek következményei a következő választáson.

Molnár György: Félig már beszéltem erről az elején, hogy ez nem rosszabb eredmény, mint a 2018-as országgyűlési választások utáni nyáron, amikor pont ugyanilyen időszakban volt az időközi választás. Erre nagyjából számítani lehetett abból a szempontból, hogy egy ilyen országgyűlési választási vereség után a Jámbor-szavazók többsége nem érezte úgy, hogy ezen most múlik valami, és szerintem ilyenkor egy ilyen büntetés-figyelmeztetés hatás is van. Szerintem Pityó egy jó jelölt volt nagyon rossz kampánnyal, és az, hogy a polgármester mögötti frakciót a kampány közben sikerült kettéválasztani, az egészen biztos, hogy fontos szerepet játszott a gyenge eredményben. Egy időközi választáson alapvetően az elkötelezett szavazók szavaznak, és az a kérdés, hogy kinek sikerül őket jobban mozgósítani. Itt a részvételi arány a harmada volt az országgyűlésinek, és nagyon sok ellenzéki szavazó azt mondta, hogy – és ez is rámutat a pártok magatartására – na akkor most már iszonyúan elegem van belőletek. A romaügy: valóban nagyon fontos ezen gondolkodni!

Sebály Betti: A kérdésem, arra irányulna, amit Ági is kérdezett, hogy mennyire erősítette meg a választási tevékenység a csoportotokat. Elsősorban a Szikrának szeretném feltenni ezt a kérdést. Említetted, hogy egy 20-30 fős aktív maggal vágtatok neki az országgyűlési választásnak, és kíváncsi lennék arra, hogy ez a 20-30 fős tagság mennyivel bővült, és hogyan változott annak köszönhetően, hogy józsefvárosi emberekkel is dolgoztatok a kampányba. Nagyon fontos és érdekes, amit megemlítettél nagyon elegánsan, hogy ti hogyan intézményesedtetek, de egyben nem vesztettétek el az aktivista lendületeteket. Ha erről is egy kicsit mesélnél, hogy a koordinátorok kitermelését, illetve ezt az intézményesülési folyamatot hogyan tudtátok megoldani!

Somogyi Péter: Nem 20-30 emberrel kezdtük el a kampányt, hanem 20-30 ember volt kb. a szervezet alapmagja, amikor létrehoztuk. Aztán tartottunk egy tagfelvételi ciklust, ami 2020. második felében volt és akkor már bejöttek a második generációs tagok, akik már nem voltak az alapítók között, és velük együtt döntöttük és kezdtük el, körülbelül 50-100 közötti aktív taggal. A két választási forduló között kvázi megdupláztuk ezt, tehát 100 körüli aktív tagságunk volt ebben az időszakban, és most 300-an jelentkeztek a választások után. Nyilván ennek jelentős része le fog morzsolódni, vagy diverzebb módon fog eloszlani a szervezethez képest. A földrajzi kötődés kevésbé volt a dominánsan online tevékenység miatt meghatározó, és az, hogy az országgyűlési kampány miatt kezdenek el csatlakozni emberek, az inkább az utóbbi időszakban jellemző. Még nem feltétlenül tudjuk, hogy ezt hogyan fogjuk tudni kezelni, nyilván lesz olyan része a szervezetnek, ami inkább lokális kötődésű, meg lesz olyan része, ami inkább szektorálisan szerveződik.

A következő időszakban már kevésbé a szigorú kampánytevékenységek, hanem inkább mindenféle belső műhelymunkák lesznek meghatározóak. Most a megnövekedett jelentkező-létszám miatt hosszabbított tagfelvételi eljárásunk van. Korábban az volt a jellemző, hogy mindenkivel, aki jelentkezik, személyesen foglalkozunk. Van erre a célra szolgáló mentorprogramunk a szervezeten belül. Most már ezt kénytelenek voltunk többlépcsős folyamattá alakítani, ahol a személyes foglalkozás egy későbbi szinten lép be, miután a jelentkező már magától is aktívan részt tud venni programokban, amiket direkt erre a célra hozunk létre. Most nyár van, és emiatt kevesebb aktivitásra van lehetőség. Most elsősorban közösségi programokat tudunk kínálni azoknak, akik újonnan kerülnek be ebbe a közösségbe, és ezalatt az idő alatt zajlik most részben a tisztújítás folytán is egyfajta belső átalakítási program.

Tehát azt mondanám, hogy a kampánynak köszönhetően jelentősen megerősödött a szervezet minden szempontból, és nem csak abból a szempontból, hogy sokkal többen lettünk, sokkal nagyobb volumenű pénzügyi erőforrásokkal és egyéb tudásokkal gazdagodtunk, és nyilván olyan infrastruktúrákat építettünk ki meg olyan szervezési tapasztalatokat szereztünk, amiket aztán más területen tudunk kamatoztatni. De abban a tekintetben is megerősödött a szervezet, hogy a kohéziót jelentősen megerősíti egy ilyen kampánytapasztalat. Ez egy olyan nyomást jelent a szervezeten belül, ami lehetővé tesz olyasfajta mobilitást, ami egyébként normál időszakban kevésbé jellemző. Tehát azok, akik az előválasztási kampány idején még csak az utcáról bejött aktivisták voltak, sokan már vezető szerepet töltenek be a szervezetben, mert olyan rövid idő alatt olyan sok tapasztalathoz jutottak, ami ezt lehetővé teszi számukra.

Dallos Jutka: Nagyon sok kampányban voltam, nem csak ebben a kettőben, a Szikrában már csak szélről segítettem. Szerintem még sok dolog fontos volna, amit át kell beszélni, de Mártinak meg Gyurinak már nem volt több lehetősége, hogy beszéljen ezekről. Ezek közül a roma-ügy iszonyatosan fontos, tehát egyszer nagyon meg kéne beszélni, Józsefvárosban különösen, de másutt is.

Emlékezzetek vissza, hogy ez az április 3-i országos nagy gyász és csalódás, ahol iszonyatosan sok civil, több, mint 20.000 ember elment az ország legkisebb településeire is szavazatot számlálni, és azt hitték, hogy akkor megoldódik, hogy úgy sikerüljön a választás, ahogy akarjuk, és utána pofán vágja az embert a valóság, mert nem ott él. Na most Józsefvárosban itt vág pofán a valóság. Tehát én itt úgy élek, mintha az ország bármelyik kistelepülésén élnék, miközben egy borzasztóan polgárosodott helyen is élek. Tehát amikor azt mondjuk, hogy sokszínűség, akkor az nagyon fontos. A C8-nak és a kampányaktivistáknak is legalább a fele vidéki srác. És mi ott, a budapesti értelmiség abszolút jól érezte ott magát a vidékiekkel, tehát tudtunk valami olyan közöset érezni, átélni, amitől mi tudtuk ezt a kampányt vinni. Nagyon fontos, hogy itt van egyrészt a magas kultúra (színházak, egyetemek) és itt vannak a bevándorló afgánok, kínaiak. Egyébként az ukrán menekülteknek is itt volt az egyik fő központja, például Mártiéknál vagy a Kesztyűgyárban és egy csomó helyen. Tehát nagyon fontos, hogy itt egyszerre mindent megtalálsz, és ezért iszonyúan okosak tudunk lenni, ha nyitva tartjuk a szemünket.

Gutjahr Zsuzsanna: Hogyan érzitek megelőzhetőnek azt a fajta civil telítődést vagy kiégést, ami lehetséges, hogy bekövetkezik ennyi kampány meg ennyi közösségi, részvételi dolog következtében? Hol részvételi költségvetés van, hol közösségi tervezés, hol lakossági fórum, hol egyik kampány, másik kampány – ezek most már egybeérnek. Milyen megoldást láttok a megelőzésre a kiégés vagy telítődés ellen?

Bolba Márta: Egyrészt szerintem nem lehet akármennyit ráterhelni egy személyre. Be kell látni, hogy hol vannak a személyes határok, különben a kórházban köt ki valaki, ha azt nem tiszteli. Ez szerintem fontos. A másik, hogy muszáj, hogy ezeket az eseményeket úgy próbáljuk csinálni, hogy egyszerre töltsön is vissza. Ami nagyon fárasztó, és csak kivesz, abban nem érdemes részt venni, mert teljesen ledarálja és kiköpi az embereket, majd aztán ezekre az egykor nagyon aktív munkatársakra azt mondja, hogy milyen ember ez, már nem motivált, nem használható semmire. Tehát amikor a rendszer megrág és kiköp, akkor ott valami nagyon nem a közösségről, meg az emberi méltóságról, meg egymás megbecsüléséről szólt. Muszáj, hogy a dolgok, amikben részt veszünk, ne daráljanak le bennünket.

Somogyi Péter: Szerintem a kiégés ellen bombabiztos megoldások nincsenek, hanem inkább az, hogy folyamatosan legyünk – nemcsak személyes szinten, hanem szervezeti szinten is – figyelemmel erre. Nekünk különböző módszereink vannak erre, és ezek közé tartozott az is, hogy ahogy említettem, a két választási forduló között tartottunk egy tagfelvételt, amiből csomó új ember került be a szervezetbe, és olyanokat, akik láthatóan kifáradtak, kicsit tudtuk hagyni pihenni. Illetve fontos az is, amit szintén említettem, hogy világosan el van határolva a szervezet és a kampány, és azoknak a tevékenységei, és nagyon fontos, hogy minden körülmények között megengedjük a szabadidős tevékenységek önszerveződését. Van is egy ilyen anekdota ezzel kapcsolatban, hogy szóvá lett téve a kampány utolsó napjában, hogy hát az micsoda dolog, hogy 20-30 Szikra-tag elmegy színházba a kampányhajrá idején, amikor mindenkinek az utcán lenne a helye. És akkor mondtuk is, hogy igazából ugyanaz a 20-30 Szikra-tag ment színházba este, akik egész nap kampányoltak, tehát nem volt szó arról, hogy emiatt kiesés lett volna.

Udvarhelyi Tessza: Én Zsuzsa kérdését egy kicsit rendszerszintűbben válaszolnám meg. Ti egyéni szinten beszéltek a kiégésről, de szerintem, amiről Zsuzsa beszél arról is szól, hogy az a benyomása – és szerintem igaza van –, hogy nagyon sok aktivista, közösségi, progresszív erőfeszítés sokszor ugyanazokat az embereket mozgatja. Ez Józsefvárosban is igaz, és ez probléma. Tehát fel kell ismerni, hogy ez nemcsak egyéni, személyes kiégési probléma, hanem a civil szervezeteknek és közösségeknek a bázisépítési gyengesége. Nagyon fontos, hogy a Józsefvárosban aktív civil szervezetek nagyon tudatosan és aktívan törekedjenek arra, amit egyébként Péter is mond a Szikráról, hogy tagfelvétel és folyamatos kapcsolatépítés. Nem lehet abban megrekedni, hogy van 10 jó emberünk, és akkor velük majd elevickélünk. Muszáj, hogy törekedjen minden civil közösség arra, hogy folyamatosan megújítsa a tagságát, és egészségesen tartsa a saját szervezeti működését. Saját magára, mint szervezet is figyeljen, mert egyébként pont ez lesz, hogy mindig azt a 40 embert próbálja mindenki mindenhova bevonni.

Itt kiemelném a roma önszerveződés gyengeségét vagy hiányát Józsefvárosban és általában az alacsony jövedelmű, szegény embereknek a képviseletét. Az, hogy a Mártáék most az önkormányzati bérlőket szervezik, az egy csodálatos dolog. Arra van szükség, hogy ügyalapon, alacsony jövedelmű, szegény és roma emberek, akár bevándorlók – tehát azok, akik még mindig vesztesei ennek a társadalmi berendezkedésnek, amiben élünk – megszervezzék saját magukat. Ha ezek a szerveződések létrejönnek, és egymáshoz tudnak kapcsolódni, akkor sokkal kevésbé lesz az az érzésünk, hogy mindig ugyanaz a 12 ember aktív mindenhol.

Fernengel Ági: Köszönöm a közönségtől a kérdéseket, és nagyon köszönjük nektek négyőtöknek, hogy részt vettetek a beszélgetésen.

Megosztás Facebookon
A film olyan munkahelyi állásokat dokumentál 2016-17 Csehországában, amelyek a legalacsonyabban fizetettek, ám mégis kulcsfontosságú foglalkozások. Saša Uhlová, egy prágai újságíró elhatározza, hogy, miután sikertelenül próbált dolgozókkal beszélni, ő maga...
0
Megszakítás