- 2023. szeptember 19.
A Közélet Iskolájában az aktív állampolgárság, az önszerveződés és az érdekérvényesítés eszközeit tanítjuk képzéseken és más programokon. Csatlakozz hozzánk, ha te is tennél azért, hogy egyre többen kezdjenek el szerveződni...
Az Auróra Budapesten a VIII. kerültben található, amely egy társadalmi vállalkozás ahol egy nyitott közösségben kulturális programok révén, találkozhatnak civil aktivisták, szervezetek. A közösség a demokratikus értékekért és jogokért, egy elfogadó társadalom megvalósítása érdekében tevékenykedik. Az Auróra a budapesti kortárs kulturális élet egyik legfontosabb központja és rengeteg ember társadalmi aktivizmusának, kikapcsolódásának és kulturális életének helyszíne.
Itt kapott helyet 2019. november 16-17-én megtartott „Állj ki magadért és másokért” című érdekvédelmi képzés, amit profi trénerek tartottak, ahol a következő témákról tanultunk közösen:
– A trénerek több szempont alapján is bemutatták a hatalom „arcait”. A hatalom ismerete és félelem nélküli kezelése elengedhetetlen, hogy képesek legyünk építő módon alkalmazni és ellenőrzésünk alatt tartani.
Rájöttem, hogy a hatalom igazság nélkül zsarnokság!
– Helyzetgyakorlatok révén ismerhették meg résztvevők az uralkodó hatalom manipulációit, miként lehet elkerülni, hogy valójában az állampolgári ellenőrzés és a delegált hatalom birtoklása helyett az uralkodók „pufferzóna mézes-mázos” csapdájába essenek.
– A vizuális kommunikáció az érdekérvényesítés fontos eszköze a civilek számára, melyek formái, felhasználási területei meghatározók egy adott ügy sikeres megoldásában.
– „Az állampolgári részvétel létrája” révén közérthetővé vált, hogy a jogokat nem kérni kell, hanem elvenni az uralkodó hatalomtól. Az érdekérvényesítés lépcsőin keresztül került bemutatásra, hogy miként juthatunk információhoz a döntéshozóktól, hogyan kerülhetünk személyes kapcsolatba velük, milyen nyomásgyakorlási eszközökkel lehet a civileknek kikényszeríteni követelésüket.
– A képzés alatt szóba került az érdekérvényesítés egyik fontos témája a másság elfogadása, így különösen a szexuális kisebbségek kérdése. Vidéki kis településeken, így Baján (ahol tevékenykedem) sajnos a Helyi Esélyegyenlőségi Programban a döntéshozók nem kívántak foglalkozni ez idáig a témával.
Összességében az „Állj ki magadért és másokért” elnevezésű képzés bebizonyította, hogy a tudás erőt ad! Az így szerzett ismeretek rávilágítottak arra, hogy a „ Demokrácia nem főnév, hanem ige. Csak akkor van, ha csináljuk! – Együtt, közösen!
Köszönet a kitűnő, felkészült képzők munkájáért!
Katymári László beszámolója
További képek: https://www.flickr.com/photos/144562619@N04/albums/72157711807653171
Beszámoló további képzéseinkről: http://www.kozeletiskolaja.hu/page/megvalosult-kurzusok
Támogatod, hogy egy igazságos országban éljünk, ahol mindenkinek megvan a tudása és képessége ahhoz, hogy kiálljon az érdekeiért
Segíted a magyarországi mozgalmi és civil szféra fejlődését
Hozzájárulsz ahhoz, hogy a képzéseink hosszú távon is mindenki számára elérhetőek legyenek
Ez a weboldal sütiket használ, hogy a lehető legjobb felhasználói élményt nyújthassuk. A cookie-k információit tárolja a böngészőjében, és olyan funkciókat lát el, mint a felismerés, amikor visszatér a weboldalunkra, és segítjük a csapatunkat abban, hogy megértsék, hogy a weboldal mely részei érdekesek és hasznosak.
A feltétlenül szükséges sütiket mindig engedélyezni kell, hogy elmenthessük a beállításokat a sütik további kezeléséhez.
Amennyiben ez a süti nem kerül engedélyezésre, akkor nem tudjuk elmenteni a kiválasztott beállításokat, ami azt eredményezi, hogy minden egyes látogatás alkalmával ismételten el kell végezni a sütik engedélyezésének műveletét.