Talán mindenkinek ismerős az a gyerekkori kép, amikor megkérdezik tőlünk: ki, mi szeretne lenni, amikor nagy lesz? Ilyenkor rendre valamilyen nagyszabású, világot megváltó tervről számolunk be. A közösségi médiáknak és az általuk nyújtott lehetőségek egyik hozadéka, hogy a tömegből való kitűnésnek vágya, az hogy valami nagyszabásút alkossunk nem változott meg fiatal felnőttként sem. Ez utóbbi csoport megemlítésével le is spoilereztem, hogy most kiknek ajánlom elsősorban a Stratégiai tervezés képzést, amelynek számunkra a tranzit.ro adott otthont 2023. augusztus 12-13-án, Kolozsváron, a Közélet Iskolája és a Mentés másként szervezésében.

Számos fiatalt látok magam körül – köztük magamat is ebbe a kategóriába sorolom, nem hiába vonzott a képzés –, akik sok jó, mások számára is hasznos ötlettel állnak elő, viszont ennek megvalósítása sokszor teljességgel elmarad. Ha pedig mégis elkezdődik valamiféle munkálkodás, akkor kifullad, még mielőtt igazán virágozni kezdhetne. Ennek oka – a képzés után könnyebb bölcsködni –, hogy hiányzik a hatékony működéshez szükséges stratégia, ami által a napi működést, illetve a hosszútávú fennmaradást biztosíthatnák.

Első nap fel kellett osztanunk magunk között bizonyos feladatokat, amelyekért felelősséget vállalunk a képzés során: volt, aki az ebédért felelt, más a friss levegőért, szintén más a kávéért, én pedig magamra vállaltam a fotós feladatát azon az alapon, ha én fényképezek, akkor legalább nem engem fényképeznek. Az, hogy önfeledt pillanatokat örökítsek meg a programok közben, nem volt egy különös fejtörést okozó feladat, szinte mindig hozta valaki a legjobb formáját. A feladatok színesek voltak, interaktívak, a képzés vezetői minden kérdésre válaszoltak – nem mindig azt, amit hallani szerettünk volna, hanem azt, amivel tényleg előre tudunk haladni. Mindeközben teret adtak arra, hogy egyes válaszokat a résztvevők vitassanak meg egymás között. Ami nálam külön pluszpontot jelentett: odafigyeltek, hogy mindenkinek komfortos legyen, nem volt minden tevékenység kötelező. Jómagam a játékokban nem szívesen veszek részt, ennél introvertáltabb vagyok, de amint ezt jeleztem, lehetőséget kaptam arra, hogy ebből kiszálljak.

A képzés során elsősorban tisztáztunk egyes alapfogalmakat, amelyek bár elsőnek számunkra rokonértelműnek tűntek, kiderült: a gyakorlatban teljesen mást fednek. Ilyen kulcsfogalmak voltak: a vízió, a misszió, a prblématérkép, változáselmélet, hosszú-közép-rövid távú célok, a tevékenységek és az eszközök. Szó volt arról, hogy hogyan épül fel egy stratégia, a munka folyamata-felülvizsgálások, hogyan születhet meg az elméletből a gyakorlat, illetve azok a dilemmák, amelyekkel szemben találhatjuk magunkat egy stratégia kialakításakor. Ilyen lehet például: ki vegy részt a stratégiázáson? Mikor áll erre készen egy szervezet? Ki vezesse a folyamatot – a csoport magának vagy egy külső facilitátor?

A saját fő részvételi motivációm az volt, hogy idén kerültem be első alkalommal egy ifjúsági fesztivál főszervező csapatába, így először nézek szembe azzal, hogy mennyire igénybe veszi a gondolkodást és az energiakészletet már az az „egyszerű” feladat, hogy meghatározzuk egy fesztivál célját, misszióját, kidolgozzunk egy témát, ami az előbbi kettőt teljességgel lefedi. A reményeim azok voltak, hogy ebben nyújt egy kis útmutatást. Végül másképp, máshol adott elsősorban többet. Az élmény a képzés után egy hónappal jött, talán azért is írom meg most a beszámolót. Ha egy szervezet működéshez szükséges igényeket figyelmen kívül hagyjuk, és a végsőkig terheljük meggondolatlanul, akkor előbb-utóbb be fogja adni a kulcsot. Ha az emberi szervezetre tekintünk, mint egy működő egységre, hasonló szabályok érvényesek rá vonatkozóan is. A képzésen, minden szándékom ellenére csak részben tudtam ott lenni, mert a civil nem, de az emberi szervezetem beadta a kulcsot. Oklevelet erre ugyan nem kaptam, orvosi bizonylatokat annál többet: a dobogóra jutottam, kiégtem. Most, ahogy elővettem a képzésen írt jegyzeteimet, rájöttem, hogy ez akár életvezetési tanácsadásként is funkcionál. Ha magamat akarom újratervezni, ezek a szabályok erre a folyamatra is érvényesek. Közben múlt héten sikerült megfogalmazzak egy célt a munkámban, amire legnagyobb meglepetésemre – pár javítás után ugyan – rábólintottak. Ha tehát engem kérdeznek, ez a képzés az, amiből én úgy érzem, hogy nem kaptam eleget, de mégis: úgy a munkámban, mint a magánéletemben, ebben a pillanatban csak profitálni tudok belőle.

Néhány útravaló, amit lejegyeztem az átadott tananyag mellett, és ezt most az olvasók rendelkezésére is bocsátom:

• A folyamat a lényeg – akkor is, ha távolinak tűnik még a cél, határozzuk meg azt, hogy mi az, amit ma tehetünk érte. A sok kicsi végül ki fogja hozni a nagyot, közben pedig számos hasznos tapasztalattal gazdagodunk.
• A mondás, miszerint jobb a biztos rossz a bizonytalan rossznál, nem igaz – a szokások jók, mert stabilitást adnak, de ha már nem arra visz, amerre akarunk menni, akkor el kell engedni és teret kell adni valami újnak.
• Utánanézni a lehetséges erőforrásoknak: le tudjuk fedni vele a szükséges anyagiakat? Ha valamivel kapcsolatban túl sok a megkötés, akkor valószínűleg más megoldást kell találnunk. Ellenkező esetben a megfelelés kényszere elveszi a lehetőséget attól, hogy a céljainkért dolgozzunk. Egyszerűbb, ha előbb van egy stratégia és olyan erőforrásokat keresünk, amelyek konkrétan a munkánkban segítenek minket. Pl. pályázatok.
• Olyan stratégiát kell gyártanunk, amihez kedvünk is van, azonban az fontos, hogy ez olyan legyen, ami által tényleg elérjük a célunkat. Minden munkának – függetlenül attól, hogy szereted vagy sem – vannak és mindig is lesznek olyan részei, amelyeket nem kedvtelésből csinálsz meg, hanem azért mert muszáj. Ilyenkor mindig szükséges egy egészséges motiváció, ami segít átlendíteni azokon a feladatokon is, amelyekhez nincs kedved. Gondolj arra, hogy milyen jó lesz, amikor megtapasztalod a végeredményt.

Köszönöm a lehetőséget! Remélem, hogy újult erővel még találkozunk! 🙂

Kürti Tünde, résztvevő