Nemrég Budapestre költözött fiatal nőként szemfülesen keresem az alkalmakat, hogy olyan emberekkel kerülhessek egy körbe, akik azonos érdeklődési körrel rendelkeznek, mint én: számomra a feminizmus ideológiája meghatározza, hogy hogyan vizsgálom a körülöttem történő eseményeket és társadalmi jelenségeket. Azonban a Közélet Iskolája által szervezett városi séta nem csak attól volt „feminista”, hogy feminista nők (esetleg férfiak) vonultak Budapest utcáin, hanem hogy egy női szemszögből, nők élményeinek és eléréseinek szemüvegén keresztül néztünk meg színtereket és elevenítettük fel a magyarországi (történetesen budapesti) női mozgalmakat.

A sétát Acsády Judit szociológus, a Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének tudományos főmunkatársa vezette, és storytelling formájában mutatta be a 20. század elején még szárnyait nyitogató, majd egyre aktívabb és hatékonyabb hazai feminista megmozdulásokat. Érdekes ráismerés volt számomra, hogy míg a nyugati női szereplőkkel (Gloria Steinem, Simone de Beauvoir, bell hooks és sorolhatnánk) nagyon hamar találkozik az, aki elmélyülni szándékozik a témában – addig a hazai nevek nem ilyen közismertek.

Judit lelkes volt, érződött az érdeklődése a téma iránt, és teljesen valósághűen elevenítette meg a sétán Glücklich Vilma és Schwimmer Rózsa jellemét, akik 1904-ben hozták létre a Feministák Egyesületét Budapesten. Az egyesület sajátos módon szakított a korszak nőegyleteinek szinte kizárólagos filantróp tevékenységeivel: működésüket modern alapokra helyezték és a nők gazdasági, társadalmi és politikai egyenjogúsításáért emeltek szót az élet minden területén. Megtudtuk, hogy az egyesület vidéki fiókhálózatot hozott létre, folyóíratot adott ki, és kijelenthetjük, hogy országos szinten hatást gyakorolt a korabeli közéletre. Budapest utcáin több tömegtüntetést is szerveztek, és petíciókat adtak be az országgyűlési képviselőknek az általános, mindenkire kiterjedő választójog érdekében.

A 2023. október 15-ei séta során meglátogattuk a „a szabadságharc forradalmi szellemében fogant romantikus építészet egyetlen alkotását”, a Vigadót, amely egy nagy nemzetközi szüfrazsett kongresszus (International Woman Suffrage Alliance) helyszíne volt 1913-ban. Ez az esemény 26 országból fogadott küldötteket, köztük a Nők Választójogi Világszövetségének elnökét, Carrie Chapman Cattet is. Második megállónk az Erzsébet téren lévő Veres Pálné szobor volt, aki az Országos Nőképző Egyesületnek az édesanyja, ugyanakkor a róla elnevezett iskola alapítója. Majd a séta az Uránia Nemzeti Filmszínházban zárult, amely számunkra azért bizonyult relevánsnak, hisz az egyesület számos eseményének nyújtott az épület helyszínt, illetve A Nő és a Társadalom (később A Nő. Feminista Folyóirat) című havilapjukat is itt nyomtatták.

Összességében elmondhatjuk, hogy a séta jó hangulatban zajlott – a borús idő ellenére kellemes volt az együttlét. Ugyanakkor nőként fontosnak tartom megismerni ezeket a példamutató, erős női karaktereket, akik a negatív asszociációk ellenére büszkén viselték a feminista jelzőt az 1900-as évek Monarchiájában is; illetve a női egyenjogúsággal kapcsolatos viták megértéséhez és a problémakörről releváns képalkotáshoz is szükségesnek találom a feminizmus történelmének ismeretét.

Simion Emőke, részvető