Barion Pixel

2022-ben elindult az Országszerte program – elvisszük hozzád a Közélet Iskolája képzéseit!

Ahhoz, hogy Magyarországon valódi demokráciában éljünk, szükség van erős közösségekre, szerveződő és jogaikért kiálló emberekre országszerte – őket támogatjuk Országszerte nevű programunkkal, amit 2022-ben indítottunk.

A program elindítását a Landecker Democracy Fellowship támogatta, amiben Fernengel Ági munkatársunk ösztöndíjasként részt vett. Köszönjük szegedi, kalocsai, debreceni és zalai partnereinknek a közös munkát és Sebály Bettinek a stratégiai támogatást!

Az Országszerte program keretében 2022-ben négy vidéki településre vittük el közéleti oktatási programunkat helyi szervezetek segítségével.
Így új formában dolgozunk a Közélet Iskolája küldetéséért: a demokratikus kultúra építéséért, a szerveződéshez szükséges tudás és képességek átadásával.

Mi is az Országszerte program?

Az Országszerte programban helyben elérhető tanulási lehetőséggel és tapasztalatcserével támogatjuk a résztvevő szervezeteket, hogy valódi változást tudjanak elérni és erős közösségeket építeni.


Kinek szól? Fővároson kívül működő bejegyzett szervezetek vagy nem bejegyzett alulról szerveződő csoportok jelentkezését várjuk, akik az igazságosabb társadalomért és erős helyi közösségekért tesznek. Jelentkezhetnek olyan szervezetek, akik saját tagságukkal vennének részt a képzésen, és olyanok is, akik több szervezettel összefogva töltenék be a képzési létszámot.

Mit biztosít a Közélet Iskolája? Ingyen biztosítjuk az 1 vagy 2 napos interaktív gyakorlati képzés kidolgozását és megtartását. A képzéseket előre megbeszélt időpontban tartjuk. Mi finanszírozzuk a helyszínt és a résztvevők étkezését. A toborzás megtervezésében is segítséget nyújtunk és biztosítjuk hozzá az anyagokat (pl. képzésleírás, kép).

Mit várunk a résztvevő szervezettől? A programba bekerülő szervezetekre a helyszíni szervezésben és minimum 12 résztvevő toborzásában számítunk. Azt kérjük a csoporttól, hogy ossza meg a közösségi média felületen, hogy együtt dolgoztunk.

Az első évben Debrecenbe, Szegedre, Kalocsára és Keszthelyre vittük el képzéseinket az Országszerteprogram keretében, és 2023-ban is folytatjuk!

AZ ELSŐ, 2022-ES ÉV EREDMÉNYEI

Amire büszkék vagyunk:

  • négy városban több mint 40 résztvevőnek tartottunk képzéseket
  • több mint tíz településről érkeztek résztvevők a képzésekre
  • két olyan megyét is elértek a Közélet Iskolája képzései, ahonnan az előző évben egyetlen résztvevőnk sem volt
  • a partnerszervezeteink nagyon változatos tevékenységeit tudtuk támogatni: partnereink foglalkoznak közösségszervezéssel, helyi média építésével, közéleti programok szervezésével, politikai aktivizmussal, kulturális programok rendezésével is
  • az Országszerte program résztvevői közül többen visszatértek a Közélet Iskolája más képzéseire, és mi is visszatértünk minden településre egy újabb programmal (pl. aktivista társasjáték-est, mozgalmi filmklub) – reméljük, így hosszú távú együttműködések indultak el

Hogyan értékelték a résztvevők egy 5-ös skálán?

A képzés egészét: 4.75

A képzők munkáját: 4.9

Résztvevőink blogposztjai a képzésekről:

„Milyen szervezeti erő rejlik az önkéntességben” – Toborzás és szövetségépítés képzés Szegeden

„Ha időnk nem lett volna véges, sokkal tovább tartott volna” – Aktivista közösségépítés Keszthelyen

„Jogod van beleszólni a saját életedbe!” – Moderátorképzés Kalocsán

„Izgalmas viták alakultak ki, amelyeket különösen élveztünk” – Nemi egyenlőség képzés Debrecenben

Résztvevőink mondták:

„Hasznos, élvezetes és egyénre szabott tudásbővítés egy remek célért!”

„Sok olyan hasznos megoldást, ötletet kaptam, amivel sokkal hatékonyabban lehet elérni a közösségünkben a kitűzött célokat.”

„Innovatív, gyakorlatorientált, élményszerű.”


Kérdéseddel írj a info@kozeletiskolaja.hu email címre vagy keress minket telefonon: 06308717762 (Gecse Barbara, oktatásszervező).


Megosztás Facebookon
0
Megszakítás