Barion Pixel

Mit csinálunk?

Zöldebb településen akarsz élni? Szeretnéd, hogy méltó körülmények között dolgozhass? Beleszólnál a helyi ügyekbe, de a döntéshozókat nem érdekli a véleményed? Tagokat toboroznál a jó célért küzdő csoportodba? Szeretnéd mélyebben megérteni a társadalmat, amiben élünk? 

Tanulj ezekről a témákról közösségben, mert a tudás erőt ad! A Közélet Iskolájában segítünk abban, hogyan állj ki a saját és mások érdekeiért, hogy egy igazságosabb társadalomban élhessünk! 

A probléma

Nem elég, hogy négyévente szavazhatunk, ha közben semmi befolyásunk nincs arra, hogy mit  tesznek azok, akiket megválasztottunk. Az emberek akkor tudnak hatékonyan részt venni a demokratikus folyamatokban, ha ismerik a jogaikat és megfelelő tudásuk van az érdekérvényesítésről. Ám az iskolában nem tanuljuk meg, hogyan kell a kezünkbe venni a sorsunkat, csoporttá szerveződni és aktívan formálni a közéletet. A szegénységben élő és kirekesztett emberek számára pedig sajnos még kevésbé hozzáférhető a részvételhez szükséges tudás és tapasztalat. 

De mi az az érdekérvényesítés? Olvasd el a tudástárban

A Közélet Iskolája olyan közösségi oktató- és tudásközpont, ahol ezekre a problémákra keresünk válaszokat.

  • Célunk, hogy mindenki számára elérhetővé tegyük az önszerveződéshez szükséges tudást és képességeket. 
  • Támogatjuk a mozgalmi és civil szervezeteket a hatékonyabb működésben. 
  • Sokszínű közösséget építünk, ahol a kritikus gondolkodás, a demokratikus részvétel és a szolidaritás érték.  

Mikor fordulj hozzánk?

  • Ha jobbá szeretnéd tenni a társadalmat, de nem tudod, hogyan kezdj bele.
  • Ha elnyomásban élsz és változtatni szeretnél a közösséged helyzetén.
  • Ha mélyebben akarod érteni a társadalmi egyenlőtlenségeket.
  • Ha jó ügyért küzdő csoportot akarsz alapítani vagy fejlesztenéd a meglévő szervezetedet!

Az alábbi négy területen teszünk a céljainkért: 

ÁLLAMPOLGÁRI OKTATÁS

Felnőttek számára szervezünk ingyenes képzéseket és programokat annak érdekében, hogy minél többen tudjanak teljes jogú állampolgárként, aktívan részt venni a közéletben. 

  • A változáshoz vezető első lépés a társadalmi viszonyok mélyebb megismerése, így több bevezető programunk szól társadalmi egyenlőtlenségekről. 
  • Meg kell ismernünk, hogy milyen eszközökkel tudunk fellépni egy igazságosabb világ érdekében. Számos képzésünk témája a tudatos érdekvédelem, állampolgári jogaink megismerése és érvényesítése, a kampányszervezés és ezeknek a széleskörű kommunikációja. 
  • Változást egy jól működő csoport tud elérni, ezért fontosnak tartjuk, hogy fejlesszük a jó ügy érdekében szerveződő szervezetek, mozgalmak, csapatok belső működését, demokratikus döntéshozatalát és stratégikus, fenntartható működését. 

KÖNYVEK ÉS TUDÁSTÁR

Rendkívül fontosnak tartjuk, hogy rendelkezésünkre álljon olyan haladó szellemű irodalom, ami összhangban áll küldetésünkkel és tevékenységünkkel. Ezért érdekvédelemhez, kritikai pedagógiához, részvételi kutatáshoz, csoportszervezéshez kapcsolódó köteteket, cikkeket írunk és szerkesztünk. Interjúköteteinkben pedig aktivisták tapasztalatait hangosítjuk ki, hogy minél többen tanulhassanak ezekből a történetekből. Elsődleges szempont számunkra, hogy a létrejött szövegek mindenki számára, iskolázottságtól függetlenül könnyen érthetőek legyenek. 

RÉSZVÉTELI AKCIÓKUTATÁS

Érdekel, hogyan működik a közösségi alapú kutatás? Gondolkoztál már azon, hogyan lehet a kutatás segítségével valódi társadalmi változást elérni? Hogyan válhatnak kutatóvá azok, akiknek nem volt lehetőségük erről egyetemen tanulni? 

Úgy gondoljuk, hogy társadalmi helyzettől függetlenül mindenkinek joga van ahhoz, hogy kérdéseket tegyen fel, kutatást végezzen és tudást termeljen. A részvételi akciókutatás során a témában vagy problémában érintett emberek azért vizsgálják az őket körülvevő valóságot, hogy megértsék, majd megváltoztassák azt.

A Közélet Iskolája örömmel segíti szakmai tanácsadással más részvételi kutatások megvalósulását is. 

STRATÉGIAI TERVEZÉS SZERVEZETEKNEK

Hogyan érjen el valódi hatást, sikereket egy szervezet? Hogyan éri el hatékonyan egy csoport a céljait? Hogy lehet olyan demokratikus, fenntartható szervezetet építeni, amiben jó részt venni? Ezekre a kérdésekre ad választ a rendszeres stratégiai tervezés, vagyis az átfogó stratégiai működés, aminek kialakításában számos szervezetet segítünk.

A Közélet Iskolája 2014 óta több mint 30 szervezetet támogatott stratégiai tervezéssel a hatékonyabb, fenntarthatóbb, rendszerezettebb működés kialakításában. Ez egy személyre szabott, intenzív munka, aminek keretében a szervezetekkel többnapos elvonulás keretében dolgozunk hosszútávú céljaik kialakításán és szervezeti működésük fejlesztésén. Az elmúlt években együtt dolgoztunk többek között a TASZ-szal, az Utcáról Lakásba Egyesülettel, a Budapest Pride-dal és a Mércével.

Olvasd el, hogy mások mit írtak a Közélet Iskolájáról!

Share on facebook
Megosztás Facebookon

Támogasd a munkánkat és
legyél részese a változásnak!

Támogatod, hogy egy igazságos országban éljünk, ahol mindenkinek megvan a tudása és képessége ahhoz, hogy kiálljon az érdekeiért

Segíted a magyarországi mozgalmi és civil szféra fejlődését

Hozzájárulsz ahhoz, hogy a képzéseink hosszú távon is mindenki számára elérhetőek legyenek

Rólunk

Közélet Iskolája Alapítvány

Képzési központ és iroda: 1084 Budapest Auróra utca 11.
Email: kozeletiskolaja@gmail.com
Telefon: 06 20 957 1610 (Fernengel Ági)
Adószám: 18626654-1-41
Bankszámlaszám: 16200106-11553650 (Magnet Bank)

0
Skip to content