Barion Pixel

KÉPZÉSEK ÉS ESEMÉNYEK

Budapest

Időpont:

2023. tavasz - 2024. tavasz

Jelentkezz február 7-ig! (1)

Jelentkezési határidő:

2023-02-09

A Közélet Iskolájában új, egész éves képzők képzése programot hirdetünk, amelyben stratégiai tervezési folyamatok vezetését tanítjuk meg a résztvevőknek. Célunk egy olyan önszerveződő szakmai közösség (kollektíva) létrehozása a Közélet Iskolájában, akikkel hosszabb távon tudunk együtt dolgozni stratégiai tervezés facilitátorként.

A Közélet Iskolája azért dolgozik, hogy megerősítse Magyarországon az önszerveződés, érdekvédelem és mozgalomépítés kultúráját, és terjessze az ehhez szükséges tudást és képességeket. Közel 10 év alatt több mint 35 mozgalmi és civil szervezet stratégiájának fejlesztését segítettük. A stratégiai működés segítségével önszerveződő csoportok hatékonyan és fenntarthatóan képesek dolgozni társadalmi céljaikért, ezért fontosnak tartjuk, hogy minél több progresszív célokért dolgozó magyarországi szervezethez eljusson ez a szemlélet és eszköztár.

A programban való részvételért anyagi hozzájárulást kérünk. A folyamatba 8-10 résztvevő kerül be, akiket a jelentkezési lap és személyes interjúk segítségével választunk ki.

Olyan leendő facilitátorok jelentkezését várjuk, akik rendelkeznek a következő tapasztalatokkal, készségekkel:

  • Min. 3 év alulról szerveződő csoportban vagy civil szervezetben szerzett tapasztalat (nem feltétlenül fizetett pozícióban)
  • Facilitátori, moderátori, képzői vagy csoportvezetői tapasztalat
  • Elköteleződés  a Közélet Iskolája értékei, missziója mellett
  • Elsősorban olyan jelentkezőket keresünk, akik vállalják, hogy kölcsönös megegyezés esetén a képzés elvégzése után a Közélet Iskolája által indított stratégiai tervezés kollektíva tagjai lesznek, vagyis részt vesznek ennek a szakmai műhelynek az életében, és stratégiai tervezések vezetésén dolgoznak velünk fizetett megbízás keretében.

A program során ezekkel a témákkal foglalkozunk:

  • A stratégiai tervezés célja és alapjai. Mi a stratégia? Milyen részekből áll? A víziótól a mindennapi tevékenységekig.
  • Mi a különbség a stratégiai tervezés és szervezetfejlesztés között? 
  • Mi kell a jó szervezeti működéshez? Hogyan facilitáljuk a szervezeti struktúra, szervezeti folyamatok fejlesztését? Pl. döntéshozás, felelősségi körök, szerepek a szervezetben.
  • Milyen a jó facilitátor? Milyen facilitátori eszközöket használunk a stratégiai tervezésben? Milyen a jó facilitátor páros?
  • Hogyan készülünk fel egy szervezettel a stratégiai tervezésre? Előkészítés, igényfelmérés, egyeztetések, utómunka.
  • Hogyan állítsuk össze egy stratégiai tervezés programját?
  • Különböző szervezetek stratégiai tervezési gyakorlatai.
  • A képzés során nagyban építünk a résztvevők tudására is.

A program várható időrendje:

  • 2023 tavaszi félév:

    • Indító műhely alkalom: március 10-12. (péntek-vasárnap)
    • Második műhely alkalom: április 22-23. (szombat-vasárnap)
    • Harmadik műhely alkalom: június 3-4. (szombat-vasárnap)
    • Eközben még közösségi alkalmak lehetségesek.

  • 2023 őszi félév:

    • 3-4 félnapos műhely alkalom

A program elvégzésének feltétele a műhely alkalmakon való részvétel mellett kettő, a Közélet Iskolája facilitátorai által vezetett stratégiai tervezésen történő hospitálás legkésőbb 2024 tavaszig. A program elvégzéséről oklevelet állítunk ki.

A program helyszíne: Budapest

A program koordinátorai és mentorok: Fernengel Ági (Közélet Iskolája) és Jagodits Eszter (Deviszont Közösségi Tér)

Képzőként és mentorként részt vesz: Udvarhelyi Tessza (Közélet Iskolája)

Jelentkezés: 2023. február 9-ig az oldal alján található jelentkezési lap részletes kitöltésével!

A kiválasztás folyamata: mindenkit a jelentkezési határidő után értesítünk, majd február 14-15-én személyes interjúkat tartunk.

Anyagi hozzájárulás: 70.000 Ft. Részletfizetés lehetséges.

ITT olvashatsz arról röviden, hogy milyen módszerrel vezetjük a stratégiai tervezéseket.

ITT pedig a stratégiai tervezés kézikönyvünket találod, amiben részletesen írunk a módszertanunkról, elveinkről.

További információ: info@kozeletiskolaja.hu, 06209571610 (Fernengel Ági)

Helyszín:

Budapest

Jelentkezési határidő:

2023-02-09

Időpont:

2023. tavasz - 2024. tavasz

Megosztás Facebookon
0
Megszakítás