A társadalmi változásért dolgozó csoportokra gyakran úgy tekintünk, mint egy állandóan termelő gépezetre, miközben a működésük inkább hasonlít a természet organikus változásaira. Vannak időszakok, amikor kifelé összpontosítunk és teljes energiabedobással tesszük a dolgunkat (például egy intenzív kampány során), míg máskor a külvilág számára úgy tűnhet, téli álmot alszunk, pedig valójában arról van szó, hogy befelé figyelünk és újratervezzük a munkánkat.
Hisszük, hogy ennek a ciklikusságnak minden egyes szakasza lehetőséget és kihívást is tartogat magában, és mind a négy szervezeti évszak elengedhetetlen a hosszútávú munkához és a kiégés megelőzéséhez.
A 3 órás műhelyen interaktív módszerekkel ismerjük meg a szervezeti évszakok jellemzőit, reflektálunk a saját évszakunkra, beszélünk róla, hogy hogyan tudunk olyan csapatot építeni, ahol van lehetőség a megújulásra, majd megoldásokat keresünk, hogy mit tehetünk abban az esetben, ha a csoporttagok évszakai nincsenek szinkronban.
Hol? Budapest, Auróra közösségi ház (Auróra utca 11.) - akadálymentes helyszín
Mikor? 2024. március 6. (szerda) 17-20 óra
Ha szeretnél részt venni, regisztrálj az oldal alján található jelentkezési lapon március 3-ig!
A műhelyt Csepregi Dorka (Szolidáris Gazdaság Központ) és Vujovits Júlia (a Közélet Iskolája Stratégiai Tervezés Kollektívájának tagja) tartják.
A részvétel ingyenes. Ha van lehetőséged befizetni az 5.000 Ft/fő részvételi díjat vagy annak egy részét, akkor adományoddal hozzájárulsz ahhoz, hogy a képzéseink hosszú távon is mindenki számára elérhetőek legyenek. A résztvevőknek a műhelyen útiköltség-térítést, valamint rágcsálnivalót tudunk biztosítani.
Keress minket bátran, ha kérdésed van! www.kozeletiskolaja.hu, info@kozeletiskolaja.hu, 0630 8717762
További képzéseinket ezen a linken találod!
_______________________________________________
Ezt a tevékenységet a Transzatlanti Alapítvány PROTEUS projektje finanszírozza, amelyet az Európai Unió társfinanszíroz. A kifejtett nézetek és vélemények azonban kizárólag a szerző(k) sajátjai, és nem feltétlenül tükrözik az Európai Unió vagy az Európai Oktatási és Kulturális Végrehajtó Ügynökség véleményét. Ezekért sem az Európai Unió, sem a támogatást nyújtó hatóság nem tehető felelőssé.
Támogatod, hogy egy igazságos országban éljünk, ahol mindenkinek megvan a tudása és képessége ahhoz, hogy kiálljon az érdekeiért
Segíted a magyarországi mozgalmi és civil szféra fejlődését
Hozzájárulsz ahhoz, hogy a képzéseink hosszú távon is mindenki számára elérhetőek legyenek