Barion Pixel

KÉPZÉSEK ÉS ESEMÉNYEK

Budapest

Időpont:

június 1.

feministaseta2024-min

Jelentkezési határidő:

2024-05-27

A 20. század elejének mozgalmas társadalmi, egyesületi életének meghatározó része volt a hazai feministák mozgalma. A korábbi nőegyleti tevékenységből szerveződő alapítók, Glücklich Vilma és Schwimmer Rózsa, 1904-ben hozták létre a Feministák Egyesületét Budapesten. Az egyesület vidéki fiókhálózatot hozott létre, folyóiratot adott ki, országos szinten hatást gyakorolt a korabeli közéletre. Budapest utcáin több tömegtüntetést is szerveztek, és petíciókat adtak be az országgyűlési képviselőknek az általános, mindenkire kiterjedő választójog érdekében. Pesten az irodáik, (ahol a lap szerkesztősége is működött) és könyvtáruk mellett Pályaválasztási tanácsadót nyitottak, és több jelentős szociális munka kezdeményezésben vettek részt. Az I. világháború alatt az egyedül, özvegyen maradt nőket és gyerekeket támogatták, üres iskolaépületekben foglalkoztatót, napközi ellátást szerveztek nekik.

A séta során a feministák sokrétű tevékenységét és eszmevilágát idézzük fel. Igy többek között meglátogatjuk :

  • egy rangos nemzetközi szüfrazsett kongresszus és rendezvénysorozat (1913 International Woman Suffrage Alliance) budapesti helyszíneit.
  • a hazai feminista aktivisták tevékenységéhez köthető más helyszíneket.

Mikor? 2024. június 1. szombat, 15:00 – 17:00

Hol? Budapest (A találkozó pontos helyszínéről időben értesítjük a jelentkezőket e-mailben.)

Ha szeretnél részt venni, töltsd ki az oldal alján található jelentkezési lapot május 27-ig!

A sétát vezeti: Acsády Judit szociológus, a HUN-REN Társadalomtudományi Kutatóközpont Szociológiai Intézetének tudományos főmunkatársa.

A sétán való részvételért az ajánlott adomány 3000 Ft, de ha nincs lehetőséged befizetni ezt az összeget, ingyen is részt tudsz venni a programon. Befizetéseddel hozzájárulsz ahhoz, hogy a programjaink hosszú távon is mindenki számára elérhetőek legyenek.

Kérjük, ha mégsem tudsz eljönni, lemondási szándékodat jelezd nekünk itt: oktatas@kozeletiskolaja.hu

Ha kérdésed van, keress minket bátran: www.kozeletiskolaja.hu, oktatas@kozeletiskolaja.hu, +36308717762

Helyszín:

Budapest

Jelentkezési határidő:

2024-05-27

Időpont:

június 1.

Nem jó az időpont? Iratkozz fel, és értesítünk, ha újra meghirdetjük a képzést!

Megosztás Facebookon
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás