www.kozeletiskolaja.hu/bolt
Hatályba lépés ideje: 2026. 06. 19.
1. Bevezetés
Jelen általános szerződési feltételek (a továbbiakban: általános szerződési feltételek vagy ÁSZF) a Közélet Iskolája Alapítvány (a továbbiakban: Szolgáltató) által működtetett, a kozeletiskolaja.hu/Bolt internetes címen elérhető internetes Boltban (a továbbiakban: Bolt) történő megrendelés, vásárlás folyamatára, az internetes felület használatára, további a Bolttal kapcsolatos tevékenység, illetve a Bolt működésére vonatkozó általános szerződési feltételeket tartalmazza.
A jelen ÁSZF hatálya, a mindenkor hatályos tartalma szerint kiterjed mindazon természetes, jogi személyekre és jogi személyiséggel nem rendelkező szervezetekre, akik, illetve amelyek a Boltot felkeresik, használják, megrendelést adnak le, terméket vásárolnak (a továbbiakban: Felhasználó vagy Vásárló). A Felhasználó/Vásárló a Bolt internetes felületének bármilyen jellegű használatával, illetve rendelése leadásával elfogadja a Szolgáltató általános szerződési feltételeit.
Az ÁSZF-ben a Fogyasztókra érvényes, a 25/2014. (II. 26.) Korm. rendelet alapján meghatározott jogosultságok kizárólag a fogyasztónak minősülő Vásárlót/Felhasználót illeti meg.
Az ÁSZF 2026.06.19. napon lép hatályba és határozatlan időtartamra szól.
A Szolgáltató fenntartja a jogot arra, hogy a jelen ÁSZF rendelkezéseit egyoldalúan bármikor módosítsa. A Szolgáltató fenntartja a jogot arra is, hogy a Boltot, annak működését egyoldalúan bármikor módosítsa. A Fogyasztóra és a Szolgáltatóra a vásárláskor hatályos ÁSZF vonatkozik. A honlapon mindig az ÁSZF hatályos változata szerepel.
A Szolgáltató a jelen ÁSZF-ben érvényesíti a fogyasztói érdekek védelmét szolgáló jogszabályok rendelkezéseit.
1.1. A Szolgáltató adatai
Működtető: Közélet Iskolája Alapítvány
Székhelye: 1026 Budapest, Pasaréti út 101.
Telephelye: 1051 Budapest Nádor utca 9.
Bejegyző Bíróság: Fővárosi Törvényszék
Adószám: 18626654-1-41
Megyei nyilvántartási szám: 01-01-0011975
Bankszámlaszám: 16200106-11553650 – MagNet Bank
Telefonszám: +36 30 871 7762
Elektronikus levelezési cím: info@kozeletiskolaja.hu
1.2. Tárhelyszolgáltató adatai
Név: Magyar Hosting Kft.
Székhely: 1132 Budapest, Victor Hugo utca 18-22
Telefonszám: +36 1 700 2323
Elektronikus levelezési címe: info@mhosting.hu
A Szolgáltató az üzleti tevékenységét a telephelyén, valamint Magyarországon, előre meg nem határozható, különböző területeken végzi.
A Szolgáltató a felhasználói panaszokat a jelen ÁSZF 6. fejezetében meghatározott elérhetőségeken és módokon fogadja.
A Közélet Iskolája Alapítvány közhasznú szervezet.
A Közélet Iskolája Alapítvány nem rendelkezik a Fogyasztókkal szembeni tisztességtelen kereskedelmi gyakorlat tilalmáról szóló törvény szerinti magatartási kódexszel, a fogyasztókkal szembeni tisztességtelen gyakorlattól igyekszik mindenkor tartózkodni.
2. Szerzői jogok
A Szolgáltató weboldala szerzői műnek minősül a szerzői jogról szóló 1999. évi LXXVI. törvény 1. § (1) bekezdése értelmében, szerzői jogi védelem alatt áll minden egyes része. Tilos a weboldalon található képek, szövegek, szoftveres, illetve grafikai programok, valamint minden más hasonló tartalom engedély nélküli használata, továbbá a weboldalt módosító alkalmazások használata, ugyanezen törvény 16. § (1) bekezdése szerint. A weboldalról, valamint adatbázisból történő anyagok, képek, videók, szövegek és egyéb bármilyen tartalmak átvételére kizárólag a Szolgáltató írásos hozzájárulása esetén van lehetőség, forrásmegjelölés feltüntetése mellett.
A Boltból egyes termékek ingyenesen letölthetőek és szabadon terjeszthetőek, abban az esetben, ha erre vonatkozó információ egyértelműen feltüntetésre kerül a termék mellett az alábbiak szerint: „Ez a termék ingyenesen is letölthető a weboldalról!”.
3. Árak
Az árak forintban értendők. Alapítványunk alanyi adómentes, ennek megfelelően az áraknak ÁFA tartalma nincs. Az árváltoztatás jogát fenntartjuk.
A termék ára nem tartalmazza a szállítási költséget. A szállítási költség a termék árán felül felmerülő költségnek minősül.
3.1. Eljárás hibás ár esetén
A Szolgáltató kizárja felelősségét a minden gondossága ellenére felmerült, továbbá az informatikai rendszer meghibásodásából eredő, továbbá a nyilvánvalóan hibásan feltüntetett árért.
Nyilvánvalóan hibásan feltüntetett árnak minősül:
- 0 Ft (kivéve a kifejezetten ingyenesen letölthetőként jelölt termékek esetében – erre külön felhívjuk a figyelmet a termék oldalán)
- Kedvezményt helytelenül feltüntető ár (pl.: Termék eredeti ára: 3.000 Ft, kedvezmény: 20%, kedvezményes ár: 500 Ft, hiszen ebben az esetben a helyes árnak 2.400 Ft-nak kellene lennie)
- A termék értékével, vagy más a Boltban elérhető hasonló termék árával nyilvánvalóan összhangban nem lévő ár
Amennyiben hibás ár került feltüntetésre, a Szolgáltató tájékoztatja a vásárlást már végrehajtott Felhasználót a hibás árról, és felkínálja a termék helyes áron való megvételének lehetőségét, így a Felhasználó dönt, hogy megrendeli a helyes áron a terméket vagy eláll a vásárlástól.
- A Bolt használata
A Bolt a Felhasználó részére főszabály szerint biztosítja a termék bemutatását (termék képpel, leírással, árral) és az online megrendelés lehetőségét. A termék részletes leírása a termék nevére kattintva található.
4.1. Termék kiválasztása, kosárba helyezése
Ha szeretne megvásárolni egy terméket, (amennyiben több darabot szeretne, a darabszám beállításával) a Kosárba teszem gombra történő kattintással teheti meg. A kosárban lévő termékeket a Kosár megtekintése menüpontban nézheti meg és ellenőrizheti. Itt lehetősége van módosítani a mennyiségeken vagy törölni termékeket. A mennyiség kiválasztása után a Felhasználónak ki kell választania, hogy az adott termékért melyik ajánlott árat szeretné fizetni. A fizethető összegek előre meg vannak adva. A Kosár kiürítése gombra kattintva a kosár teljes tartalma törlődik.
A megrendelés folyamata során a Felhasználónak szükséges kiválasztani az általa preferált fizetési és szállítási módot. Közvetlenül a rendelés jóváhagyása előtt a Felhasználó a Megrendelés összesítése oldalon ellenőrizheti az adatok helyességét, a megrendelni kívánt termékeket és mennyiségüket.
A Számlázási és Szállítási adatok felületen a Felhasználó meg kell, hogy adja az adott megrendelés esetében a kapcsolattartáshoz szükséges, valamint a megrendelt termékek kiszállításához, és a számla kiállításához szükséges adatokat.
A Számlázási és Szállítási adatok felületen nyilatkozhat a Felhasználó arról is, hogy a jelen ÁSZF rendelkezéseit, valamint az Adatkezelési tájékoztató tartalmát magára nézve kötelezőnek elfogadja. Ezt a nyilatkozatot a Felhasználó úgy teheti meg, hogy az elfogadásról szóló szövegrész (“Elolvastam és elfogadom az Általános Szerződési Feltételekben foglaltakat“) előtti rubrikát bejelöli. Az ÁSZF és az Adatkezelési tájékoztató elfogadásáról szóló nyilatkozat szövege közvetlenül az ÁSZF-re és az Adatkezelési tájékoztatóra mutató linket tartalmaz, így a Felhasználó ezeket a linkeket használva is eljuthat a Bolt honlapján elhelyezett szövegekhez.
Az ÁSZF és az Adatkezelési tájékoztató elfogadása a megrendelés és annak elküldése feltételét képezi.
A Számlázási és Szállítási adatok felületen a Felhasználó „megjegyzést” intézhet a Szolgáltatóhoz. Ez a megjegyzés azonban nem válik a később létrejövő adásvételi szerződés tartalmává, a megjegyzésből eredően a Szolgáltató számára kötelezettségek nem származnak, a megjegyzésben foglaltak nem szolgálhatnak alapul kártérítési vagy bármely más igény Szolgáltatóval szembeni előterjesztésének, érvényesítésének, továbbá a megjegyzésben foglaltak a szerződés létrejötte esetén sem minősülnek a Szolgáltató által elfogadottnak.
A Felhasználónak a megrendelés elküldése előtt a Számlázási és Szállítási adatok oldalon van utoljára lehetősége arra, hogy az általa megadott adatokat ellenőrizze, és ha az ellenőrzés során hibát talál, azokat kijavítsa. Továbbá lehetősége van a Kosárhoz visszatérni a böngészőnek azzal a gombjával, amellyel az előzmények felé eggyel vissza lehet lépni.
4.2. Rendelés véglegesítése
Amennyiben a Vásárló nem kíván tovább nézelődni, és mindent rendben talál, véglegesítheti rendelését a kezdőoldal jobb alsó sarkában lévő Kosár gombra kattintva. Ugyanezen a felületen törölheti is a kosarába rakott termékeket a termék melletti „X” gombra kattintva. A „Megrendelés elküldése” gombra való kattintással véglegesíti a megrendelést. A Szolgáltató a beérkezett megrendelésről 48 órán belül visszaigazoló e-mailt küld Vásárló részére. Ez a visszaigazoló e-mail egy automatikus belső rendszerüzenet, melyet mind a két fél (Vásárló és Szolgáltató) megkap. A visszaigazoló email tartalmazza a másik fél elérhetőségét (név, e-mail cím, telefonszám, Vásárló postacíme). Az elérhetőségek segítségével a Szolgáltató és a Vásárló felveheti egymással a kapcsolatot és megbeszélheti az átadás/postázás részleteit. Amennyiben a Vásárló 48 órán belül nem kapja meg a visszaigazoló emailt, mentesül az ajánlati, szerződéskötési kötöttség alól és nem köteles 48 óra elteltével megvenni a terméket. Érvényes szerződés a Megveszem gomb megnyomásával és a visszaigazoló email megérkezésével jön létre. Abban az esetben, ha a visszaigazoló e-mailben veszi észre, hogy hibás adatot adott meg, kérjük, haladéktalanul, de legkésőbb 24 órán belül jelezze az info@kozeletiskolaja.hu email címen.
A Felhasználó tudomásul veszi, hogy ajánlata megtettnek minősül és nyilatkozata fizetési kötelezettséggel jár.
4.3. Az adásvétel lebonyolítása
A megrendelés elküldésével Vásárló szerződéskötésre ajánlatot tesz, mely ajánlatához kötve marad. A megrendelés szerződéskötési nyilatkozatnak minősül. A megrendelés Szolgáltató által belső üzenetben küldött megerősítő üzenetével jön létre a szerződés, amit mindkét fél köteles teljesíteni. Ennek megfelelően a Vásárló köteles a termékért fizetendő vételárat a Szolgáltatónak megfizetni, a terméket megvenni, a Szolgáltató pedig köteles a felkínált terméket a megjelölt áron a Vásárlónak eladni.
A Szolgáltatónak a megrendelés megerősítése pillanatától számítva öt munkanapon belül kell felvenni a kapcsolatot a Vásárlóval. Ezt követően a Vásárlónak két hét áll rendelkezésére, hogy a vételi ajánlatát teljesítse, azaz megvásárolja a Boltban kiválasztott terméket. A Szolgáltatónak lehetősége van arra, hogy a két hetes határidőt saját felelősségére meghosszabbítsa.
5. Átvételi és fizetési módok
5.1. Átvételi módok
A Szolgáltató kizárólag Magyarország területére történő kiszállítással teljesít megrendeléseket.
a. Személyes átvétel
A Szolgáltató lehetőséget biztosít arra, hogy a Vásárló a megrendelt termékeket személyesen vegye át.
A személyes átvétel helye a Szolgáltató telephelye: 1051 Budapest Nádor utca 9.
A személyes átvételre kizárólag az átvétel időpontjának előzetes egyeztetése után, az egyeztetett időpontban van lehetőség. A Szolgáltató a személyes átvétellel kapcsolatban öt munkanapon belül emailben felveszi a kapcsolatot a Vásárlóval. Amennyiben a Vásárló a Szolgáltató megkeresésére nem reagál, illetve két héten belül nem veszi át a terméket, akkor a Szolgáltató az adásvételt a Vásárló hibájából meghiúsultnak tekinti, az esetlegesen előre utalt vételárat visszautalja a Vásárló részére.
Az időpont egyeztetésére az info@kozeletiskolaja.hu email címen keresztül van lehetőség.
b, Házhozszállítás a Magyar Posta szolgáltatásával
Ha a vásárló a megvásárolni kívánt terméket házhozszállítással kéri, a Szolgáltató a vásárolt terméket a Magyar Postán keresztül, ajánlott küldeményként postázza a vételár és a postaköltség kifizetését követően. A postaköltségért a Szolgáltató 2900 Ft postaköltséget számol fel.
A Vásárlónak a Szolgáltatóval való kapcsolatfelvételt követően két hét áll rendelkezésére a vételár kifizetésére, ellenkező esetben a Szolgáltató az adásvételt a vevő hibájából meghiúsultnak tekinti.
c, Házhozszállítás a Foxpost szolgáltatásával
Ha a vásárló a megvásárolni kívánt terméket házhozszállítással kéri, a Szolgáltató a vásárolt terméket a Foxpost csomagküldő cégen keresztül adja fel, a vételár és a postaköltség kifizetését követően. A postaköltségért a Szolgáltató a Foxpost árjegyzéke alapján postaköltséget számol fel. Az árjegyzék megtalálható a Foxpost honlapján: https://www.foxpost.hu/araink.
A Vásárlónak a Szolgáltatóval való kapcsolatfelvételt követően két hét áll rendelkezésére a vételár kifizetésére, ellenkező esetben a Szolgáltató az adásvételt a vevő hibájából meghiúsultnak tekinti.
5.2. Fizetési módok
a, Készpénzben
Személyes átvétel esetén lehetőség van a helyszínen készpénzben fizetni, ha az átvételig nem került sor más módon a fizetésre.
b, Bankkártyás fizetéssel a Barion felületén keresztül
Az online bankkártyás fizetések a Barion rendszerén keresztül valósulnak meg. A bankkártya adatok a kereskedőhöz nem jutnak el. A szolgáltatást nyújtó Barion Payment Zrt. a Magyar Nemzeti Bank felügyelete alatt álló intézmény, engedélyének száma: H-EN-I-1064/2013
A Barion egy elektronikus fizetéseket lebonyolító szolgáltatás, aminek segítségével a Felhasználó Visa, Visa Electron, Mastercard, Maestro vagy Amex bankkártyával fizethet a Boltban. Lehetőség van Barion egyenlegről is kiegyenlíteni a termék árát. A bankkártyás fizetéshez nem kötelező a regisztráció, elég megadni a bankkártya számát, a bankkártyán feltüntetett nevet, a lejárati dátumot és a hátoldalon található CVC kódot, valamint egy működő email címet. Ezeket az adatokat kérjük, hogy kizárólag a Barion felületére történő biztonságos átirányítást követően adja meg, ne küldje el emailben sem a Szolgáltatónak, sem másnak! A Felhasználó a fizetéshez használhatja az előre feltöltött Barion egyenlegét, amelyet átutalással vagy készpénz befizetéssel tud feltölteni. Ebben az esetben email cím és jelszó megadásával kezdeményezhető a fizetés.
c, Banki átutalással
A Közélet Iskolája Alapítvány 16200106-11553650 (Magnet Bank) számlájára történő utalással is fizethet. Banki átutalás esetében a közleményben tüntesse fel a visszaigazoló emailben szereplő rendelési számot.
5.3. Teljesítési határidő:
A rendelés összeállítása a termék(ek) árának beérkezését követő öt munkanapon belül megtörténik, kivéve a személyes átvétel esetén történő utólagos készpénzfizetést. Az ezen határidő esetleges túllépését a Szolgáltató minden esetben e-mailben jelzi a Vásárló számára. Szállítás esetén az összekészített csomagot átadjuk a csomagküldő szolgálatnak, mely várhatóan további 5 munkanap alatt érkezik meg a Megrendelőhöz.
6. Panaszügyintézés és a vásárló tájékoztatására szolgáló információk
A Vásárló a terméket, illetőleg a Szolgáltató tevékenységét illető kifogásait a következő elérhetőségeinken juttathatja el a Szolgáltatónak:
- E-mail cím:info@kozeletiskolaja.hu
- Telefonszám: +36 30 8717762
A szóbeli panaszt a Szolgáltató haladéktalanul kivizsgálja és lehetőség szerint megoldja. Amennyiben a szóban panaszt tevő Vásárló nem ért egyet a panasz azonnali kezelésének módjával vagy a panasz haladéktalan kivizsgálása nem lehetséges, a Szolgáltató a panaszról és azzal kapcsolatos álláspontjáról jegyzőkönyvet vesz fel, melynek másolati példányát e-mailben eljuttatja a Vásárló részére (személyes jelenlét esetén helyben átadja).
Az írásbeli – ideértve az e-mailben érkezett – panaszt a Szolgáltató a kézhezvételtől számított 30 napon belül írásban megválaszolja.
A panasz elutasítása esetén a Szolgáltató köteles az álláspontját indokolni. Az e-mailen küldött küldemények a Vásárló által adott e-mail címre való elküldése elküldöttnek minősül, a kézbesítés akadályaiért a Szolgáltató nem felel.
A Szolgáltató a panaszról felvett jegyzőkönyvet és a válasz másolati példányát 5 évig megőrzi, ellenőrző hatóság kérésére bemutatja, rendelkezésre bocsátja.
6.1. Fogyasztóvédelmi Hatósági eljárás
A fogyasztói jogok megsértése esetén a Vásárló jogosult panaszt tenni a lakóhelye szerint illetékes Fogyasztóvédelmi Hatóságnál. A hatóság dönt a fogyasztóvédelmi eljárás lefolytatásáról a panasz elbírálását követően. Az elsőfokú hatósági feladatokat a járási hivatalok látják el. Elérhetőségük: http://jarasinfo.gov.hu/
6.2. Bírósági eljárás
A Vásárló polgári eljárás keretein belül jogosult a jogvitából származó követelésének bíróság előtti érvényesítésére a Polgári Törvénykönyvről szóló 2013. évi V. törvény, valamint a Polgári Perrendtartásról szóló 2016. évi CXXX. törvény rendelkezései szerint.
6.3. Békéltető Testületi eljárás
A Vásárló jogosult a lakóhelye/tartózkodási helye szerint illetékes Békéltető Testülethez fordulni, ha panaszát a Szolgáltató elutasítja. Az eljárás megindításának feltétele, hogy a Vásárló a Szolgáltatóval közvetlenül megkísérelje a vitás ügy rendezését.
A Békéltető Testületi eljárásban a Szolgáltatót együttműködési kötelezettség terheli. Ez alapján a Szolgáltató köteles a Békéltető Testület felhívására válasziratot megküldeni, valamint a Békéltető Testület előtti meghallgatáson megjelenni és egyezség létrehozatalára feljogosított személy részvételét biztosítani.
Ha a Szolgáltató székhelye/telephelye a területileg illetékes Békéltető Testületet működtető kamara szerinti megyén kívül található, a Szolgáltató együttműködési kötelezettsége a vásárlói igény megfelelő írásbeli egyezségkötés lehetőségének felajánlására terjed ki.
Amennyiben fenti együttműködési kötelezettségének a Szolgáltató nem tesz eleget, a Fogyasztóvédelmi Hatóság hatáskörébe kerül az ügy, mely szerint a cégek jogsértő magatartásakor kötelező bírságkiszabás van érvényben, ettől eltekinteni nem lehet.
A Vásárló kérelmezheti a Békéltető Testületi eljárás megindítását. A kérelmet írásban (levél, illetve a Békéltető Testület weboldalán, elektronikus formában), a Békéltető Testület elnökéhez szükséges eljuttatni.
A kérelemnek tartalmaznia kell:
- Vásárló nevét, lakóhelyét/tartózkodási helyét, elérhetőségét,
- Fogyasztói jogvitával érintett Szolgáltató nevét, székhelyét/telephelyét,
- Vásárló álláspontját és az azzal kapcsolatos bizonyítékokat, tényeket,
- Vásárló nyilatkozatát, hogy megkísérelte a vitás ügy rendezését közvetlenül az érintett Szolgáltatóval,
- Vásárló nyilatkozatát, hogy más Békéltető Testületi eljárást nem kezdeményezett az ügyben, nem indított közvetítői eljárást, keresetlevelet nem adott be, fizetési meghagyás kibocsátására irányuló kérelmet nem terjesztett elő,
- Testület döntésére irányuló indítványt,
- Vásárló aláírását,
- Amennyiben a Vásárló az illetékes Békéltető Testület helyett más testületi illetékességet kérelmezett, annak megjelölését.
Mindenképpen csatolni szükséges a kérelemhez azon okiratot vagy másolatát, mely tartalmára bizonyítékként hivatkozik a Vásárló (a Szolgáltató panaszt elutasító írásbeli nyilatkozatát, ha ez nem áll rendelkezésre, akkor a Vásárló által birtokolt írásos bizonyítékokat az egyeztetés megkísérléséről).
Amennyiben meghatalmazott jár el a panasz ügyében, a kérelemhez mellékelni szükséges a Vásárló által kiadott meghatalmazást.
További információ a Békéltető Testületekről: http://www.bekeltetes.hu
További információ a területileg illetékes Békéltető Testületekről:
https://bekeltetes.hu/index.php?id=testuletek
Budapesti Békéltető Testület Elérhetősége:
Cím: 1016 Budapest, Krisztina krt. 99. III. em. 310.
Telefonszám: 06-1 488-2131
E-mail cím: bekelteto.testulet@bkik.hu
6.4. Online vitarendezési platform
Az Európai Bizottság által létrehozott weboldalon, Vásárlói regisztrációt követően, az oldalon található kérelem kitöltésével a Vásárló rendezheti az online vásárlással kapcsolatos jogvitáit bírósági eljárás indítása nélkül. Ez is egy módja a távolsági korlátok nélküli Fogyasztói jogérvényesítésnek.
A Vásárló panaszt tehet az online vásárolt termékkel/szolgáltatással kapcsolatban.
A Vásárlónak és az általa bepanaszolt Szolgáltatónak lehetősége van ezen az online vitarendezési platformon együtt kiválasztani, hogy mely vitarendezési testületet bízzák meg a panasz kezelésével.
Az online vitarendezési platform a következő weboldalon érhető el: https://webgate.ec.europa.eu/odr/main/?event=main.home.show&lng=HU
7. Tájékoztatás a Fogyasztót megillető elállási jogról, valamint a szavatosságról
A Fogyasztót a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. § alapján indokolás nélküli elállási jog illet meg. A Fogyasztó gyakorolhatja elállási jogát a termék adásvételére irányuló szerződés esetén a termék átvételének napjától számított 14 napos határidőn belül.
A Fogyasztó elállási jogát gyakorolhatja a szerződés megkötésének és a termék átvételének napja közti időszakban is.
Amennyiben a szerződés megkötésére a Fogyasztó tett ajánlatot, megilleti őt a szerződés megkötése előtt az ajánlat visszavonásának joga, mely megszünteti a szerződés megkötésére irányuló ajánlati kötöttséget.
Bizonyos termékek esetén a fogyasztó nem gyakorolhatja elállási jogát (így pl.: hírlap, folyóirat és időszaki lap tekintetében, lezárt csomagolású hang-, illetve képfelvétel, valamint számítógépes szoftver esetében ha az átadást követően a fogyasztó a csomagolást felbontotta, olyan zárt csomagolású termék tekintetében, amely egészségvédelmi vagy higiéniai okokból az átadást követő felbontása után nem küldhető vissza, romlandó vagy minőségét rövid ideig megőrző termék tekintetében, olyan termék tekintetében, amely jellegénél fogva az átadást követően elválaszthatatlanul vegyül más termékkel, olyan nem előre gyártott termék esetében, amelyet a fogyasztó utasítása alapján vagy kifejezett kérésére állítottak elő, vagy olyan termék esetében, amelyet egyértelműen a fogyasztó személyére szabtak).
7.1. Elállási nyilatkozat, a Fogyasztó elállási és felmondási joga
A 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 20. §-ban biztosított jogát a Fogyasztó a jelen ÁSZF mellékletében található erre vonatkozó nyilatkozatminta felhasználásával, vagy az elállási jog gyakorlására vonatkozó egyértelmű nyilatkozat útján, ezek Szolgáltató részére történő megküldésével, vagy az elállási funkció használatával gyakorolhatja.
7.2. A fogyasztói elállási nyilatkozat érvényessége
Határidőben érvényesítettnek tekintjük az elállási jogot, amennyiben a Fogyasztó nyilatkozatát határidőn (14 napon) belül elküldi a Szolgáltató részére.
A Fogyasztót terheli a bizonyítás, miszerint elállási jogát a jelen ÁSZF-ben foglalt rendelkezésekkel összhangban gyakorolta.
A Szolgáltató a Fogyasztó elállási nyilatkozatának beérkezése után elektronikusan visszaigazolja a Fogyasztó számára az elállási jog gyakorlásának tényét, illetve tudomásul vételét vagy annak megtagadását
7.3. A Szolgáltató kötelezettsége a Fogyasztó elállása esetén
Visszatérítési kötelezettség
Ha a Fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. § alapján eláll a szerződéstől, a Szolgáltató az elállásról történő tudomásszerzéstől számított 14 napon belül visszatéríti a Fogyasztó által megfizetett teljes összeget, a teljesítéssel összefüggő költségeket is beleértve, mint pl. a szállítási díj (ez azonban a visszaszállítás díjára nem vonatkozik, utóbbit a Vásárló köteles fizetni).
A Fogyasztónak visszajáró összeget a Fogyasztó által igénybe vett fizetési móddal megegyezően téríti vissza a Szolgáltató. A Fogyasztó jóváhagyása esetén a Szolgáltató a visszatérítésre más fizetési módot is alkalmazhat, azonban a Fogyasztót ebből adódó többletdíj nem terhelheti. A Fogyasztó által hibásan megadott bankszámlaszám vagy postacím miatti késedelem folytán a Szolgáltatót nem terheli felelősség.
Visszatartási jog
A Szolgáltató visszatarthatja a Fogyasztónak visszajáró összeget, amíg a Fogyasztó vissza nem küldte a terméket vagy egyértelműen nem igazolta, hogy visszaküldte. A kettő közül a korábbi időpontot kell figyelembe venni. Utánvéttel feladott csomagokat a Szolgáltató nem fogad el.
7.4. Fogyasztó kötelezettségei elállása/felmondása esetén
Termék visszaszolgáltatása
Ha a Fogyasztó a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet 22. § alapján eláll a szerződéstől, a terméket haladéktalanul, legkésőbb az elállás közlésétől számított 14 napon belül köteles visszaküldeni vagy a Szolgáltató által a termék átvételére jogosult személynek átadni. Határidőben teljesítettnek minősül a visszaküldés, ha a Fogyasztó a terméket a határidő lejárta előtt elküldi.
A termék visszaküldésének költsége a Fogyasztót terheli. A terméket a Szolgáltató címére szükséges visszaküldeni, vagy előre egyeztetett időpontban a Szolgáltató telephelyére (1051 Budapest Nádor utca 9.) személyesen visszahozni.
A Fogyasztó elállási joga gyakorlása esetén a termék jellegének, tulajdonságainak és működésének megállapításához szükséges használatot meghaladó használatból eredő értékcsökkenésért felel.
7.5. A kellékszavatosságról és a termék-szavatosságról szóló tájékoztató
7.5.1. Kellékszavatosság
Milyen esetben élhet a Vásárló a kellékszavatossági jogával?
A Vásárló a Szolgáltató hibás teljesítése esetén a Szolgáltóval szemben kellékszavatossági igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
Milyen jogok illetik meg a Fogyasztót kellékszavatossági igénye alapján?
A Fogyasztó – választása szerint – az alábbi kellékszavatossági igényekkel élhet:
Kérhet kijavítást vagy kicserélést, kivéve, ha az ezek közül a Vásárló által választott igény teljesítése lehetetlen vagy a Szolgáltató számára más igénye teljesítéséhez képest aránytalan többletköltséggel járna. Ha a kijavítást vagy a kicserélést nem kérte, illetve nem kérhette, úgy igényelheti az ellenszolgáltatás arányos leszállítását vagy a hibát a Szolgáltató költségére a Vásárló is kijavíthatja, illetve mással kijavíttathatja vagy – végső esetben – a szerződéstől is elállhat.
Választott kellékszavatossági jogáról egy másikra is áttérhet, az áttérés költségét azonban a Fogyasztó viseli, kivéve, ha az indokolt volt, vagy arra a Szolgáltató adott okot.
Milyen határidőben érvényesítheti a Fogyasztó kellékszavatossági igényét?
A Fogyasztó köteles a hibát annak felfedezése után haladéktalanul, de nem később, mint a hiba felfedezésétől számított kettő hónapon belül közölni. Ugyanakkor a szerződés teljesítésétől számított kétéves elévülési határidőn túl kellékszavatossági jogait már nem érvényesítheti. Használt dolog esetén ez a határidő egy év.
Kivel szemben érvényesítheti a Vásárló a kellékszavatossági igényét?
A Vásárló a Szolgáltatóval szemben érvényesítheti kellékszavatossági igényét.
Milyen egyéb feltétele van kellékszavatossági jogai érvényesítésének?
A teljesítéstől számított hat hónapon belül a kellékszavatossági igénye érvényesítésének a hiba közlésén túl nincs egyéb feltétele, ha a Vásárló igazolja, hogy a terméket a Szolgáltatótól vásárolta. A teljesítéstől számított hat hónap eltelte után azonban már a Fogyasztó köteles bizonyítani, hogy az általa felismert hiba már a teljesítés időpontjában is megvolt.
7.5.2. Termékszavatosság
Milyen esetben élhet a Fogyasztó a termékszavatossági jogával?
Ingó dolog (termék) hibája esetén a Vásárló – választása szerint – az kellékszavatossági igényt vagy termékszavatossági igényt érvényesíthet.
Milyen jogok illetik meg a Vásárlót a termékszavatossági igénye alapján?
Termékszavatossági igényként a Vásárló kizárólag a hibás termék kijavítását vagy kicserélését kérheti.
Milyen esetben minősül a termék hibásnak?
A termék akkor hibás, ha az nem felel meg a forgalomba hozatalakor hatályos minőségi követelményeknek vagy pedig, ha nem rendelkezik a gyártó által adott leírásban szereplő tulajdonságokkal.
Milyen határidőben érvényesítheti a Fogyasztó termékszavatossági igényét?
Termékszavatossági igényét a Fogyasztó a termék gyártó általi forgalomba hozatalától számított két éven belül érvényesítheti. E határidő elteltével e jogosultságát elveszti.
Kivel szemben és milyen egyéb feltétellel érvényesítheti termékszavatossági igényét a Vásárló?
Termékszavatossági igényét kizárólag az ingó dolog gyártójával vagy forgalmazójával szemben gyakorolhatja. A termék hibáját termékszavatossági igény érvényesítése esetén a Fogyasztónak kell bizonyítania.
A gyártó (forgalmazó) milyen esetben mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól?
A gyártó (forgalmazó) kizárólag akkor mentesül termékszavatossági kötelezettsége alól, ha bizonyítani tudja, hogy:
– a terméket nem üzleti tevékenysége körében gyártotta, illetve hozta forgalomba, vagy
– a hiba a tudomány és a technika állása szerint a forgalomba hozatal időpontjában nem volt felismerhető vagy
– a termék hibája jogszabály vagy kötelező hatósági előírás alkalmazásából ered.
A gyártónak (forgalmazónak) a mentesüléshez elegendő egy okot bizonyítania.
Ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és termékszavatossági igény egyszerre, egymással párhuzamosan nem érvényesíthető. Termékszavatossági igényének eredményes érvényesítése esetén azonban a kicserélt termékre, illetve kijavított részre vonatkozó kellékszavatossági igényét a gyártóval (forgalmazóval) szemben érvényesítheti.
7.5.3. Jótállás
A Közélet Iskolája webshopja nem tartalmaz olyan terméket, amire a jótállási jog kiterjedne, jogszabályi kötelezettség miatt tájékoztatunk ennek általános kereteiről.
Milyen esetben élhet a Fogyasztó a jótállási jogával?
Hibás teljesítés esetén jogszabály alapján jótállási igényt érvényesíthet a Polgári Törvénykönyv szabályai szerint.
Milyen jogok illetik meg a Fogyasztót, ha a jótállás jogszabályon alapul?
A kötelező jótállás alá tartozó tartós fogyasztási cikkek termékcsoportjainak megnevezéséről szóló miniszteri rendeletben meghatározott új, tartós fogyasztási cikk (a továbbiakban: fogyasztási cikk) esetén a Fogyasztó a teljesítés hibája miatt az 1. pontban meghatározott jogait érvényesítheti, az egyes tartós fogyasztási cikkekre vonatkozó kötelező jótállásról szóló kormányrendeletben foglalt feltételekkel.
Milyen további jogosultságok illetik meg a Fogyasztót jogszabályon alapuló jótállás esetén?
Fogyasztási cikk esetében a Fogyasztó a jótállási idő alatt elsősorban kijavítást igényelhet. Kicserélésnek van helye már az első javítási kísérletet követően, ha megállapítást nyer, hogy a fogyasztási cikk nem javítható, és a Fogyasztó másik igény teljesítését nem kéri. A Fogyasztó akkor is kérheti a kicserélést, ha a kijavítási igény közlését követő harminc napon belül nem kerül sor a kijavításra. A kicserélési igényt az is megalapozza, ha a fogyasztási cikk a jótállási idő alatt három alkalommal történő kijavítást követően ismét meghibásodik, feltéve, hogy a Fogyasztó nem kéri másik igény teljesítését. Ha az előbbi esetekben kicserélésre nincs lehetőség, akkor a Fogyasztó a vételár visszatérítésére is igényt tarthat.
Milyen határidőn belül gyakorolhatja a Fogyasztó kötelező jótálláson alapuló jogait?
A jótállás időtartama fogyasztási cikkek esetén
- a) 10 000 forinttól 250 000 forintig terjedő eladási ár esetén két év,
- b) 250 000 forint feletti (250 001 forinttól kezdődő) eladási ár esetén három év.
A jótállásból eredő jogait a Fogyasztó a rendelkezésére bocsátott jótállási jeggyel gyakorolhatja, a jótállási jegy szabálytalan kiállítása vagy a jótállási jegy rendelkezésére bocsátásának elmaradása a jótállás érvényességét nem érinti. A jótállási jegy rendelkezésére bocsátásának elmaradása esetén a szerződés megkötését bizonyítottnak kell tekinteni, ha a Fogyasztó az ellenérték megfizetését igazoló bizonylatot bemutatja. A jótállási igény teljesítésének nem feltétele a fogyasztási cikk felbontott csomagolásának visszaszolgáltatása.
Milyen további követelmények támaszthatóak a jótállási jogok gyakorlásának feltételéül?
Fogyasztási cikk megfelelő üzembe helyezése vagy annak üzemben tartása érdekében támaszthatók speciális követelmények (például időszakos felülvizsgálat) a fogyasztóval szemben, feltéve, ha a megfelelő üzembe helyezés vagy üzemben tartás más módon nem biztosítható, és a követelmény teljesítése nem jelent aránytalan terhet a fogyasztó számára.
Mikor mentesül a vállalkozás a jótállási kötelezettsége alól?
A vállalkozás jótállási kötelezettsége alól abban az esetben mentesül, ha bizonyítja, hogy a hiba oka a teljesítés után keletkezett.
A Fogyasztó ugyanazon hiba miatt kellékszavatossági és jótállási igényt, valamint termékszavatossági és jótállási igényt egyszerre, egymással párhuzamosan is érvényesíthet. Ha viszont a Fogyasztó egy adott hiba miatt egyszer sikerrel érvényesítette hibás teljesítésből eredő igényét (például a vállalkozás kicserélte a terméket), ugyanezen hiba tekintetében más jogi alapon erre már nem tarthat igényt.
Melléklet
Elállási/Felmondási nyilatkozatminta (a 45/2014. (II. 26.) Korm. rendelet melléklete – csak a szerződéstől való elállási/felmondási szándék esetén töltse ki és juttassa vissza a Szolgáltatónak)
Vásárlói adatkezelési tájékoztató