Barion Pixel

Tudástár

Különleges története van annak, hogy hogyan bukkantam rá a Közélet Iskolájának őszi filmklubjára. Hosszú évek külföldön tartózkodása után, nyáron döntöttünk a párommal a hazaköltözésről. Budapestet, és a gondolkodásunkhoz közel álló szellemi műhelyeket újból fel kellett fedeznünk. Mivel ebből a körből az izgalmas programokat ajánló kisebb helyek sem kerülhettek ki, így jutottunk el a Gólya Presszóba, ahol láttuk a felhívást a Közélet Iskolája filmklub estjeire.

Ez egy 8-hetes program volt, ahol különböző társadalmi problémák és folyamatok kerültek bemutatásra, és az ezekre adott szolidaritási, politikai válaszokat láthattuk számos társadalmi mozgalom kialakulásán és működésén keresztül.  A témák között szerepelt  például a lakhatási kérdés, a környezeti igazságosság vagy a fogyatékkal élők helyzete a világban. A tematika szerint a filmvetítés után egy beszélgetés jött, amit Dósa Mariann vezetett a Közélet Iskolájától. Ő nagy elméleti és gyakorlati tudással rendelkezik társadalmi mozgalmakról, így mindig úgy érezhettük magunkat, mintha egy szakmai esten vennénk részt. Emellett viszont gondolkodásra sarkallt minket, és arra, hogy vitassuk meg a látottakat egymás között.

Én a kritikai hozzáállást, szemléletet és a vitakultúra fejlesztését rendkívül fontosnak tartom ma Magyarországon. Ma a közbeszédet végtelenül leegyszerűsített, sokszor az áldozatokat és a kirekesztetteket hibáztató üzenetek dominálják. Ezért is kulcsfontosságú, hogy legyenek olyan szervezetek, akik más megközelítést próbálnak meghonosítani, és célul tűzik ki az állampolgárok kritikai gondolkodásának és a demokratikus jogok gyakorlásának fejlesztését hazánkban. A filmklub egy remek eszköz volt erre, és remélem, hogy hamarosan lesz folytatása.

Személy szerint szívesen néznék olyan filmeket a jövőben, és beszélgetnék azokról a folyamatokról, amik a fentebb említett problémák kialakuláshoz vezetnek. Ezúton is köszönöm a Közélet Iskolájának a szervezést, a jó beszélgetéseket és azt a fontos munkát, amit a mai közéletben végeznek!

Dani

Fotó: Kovács István Gábor

 

Megosztás Facebookon
Egy közösségi tér munkatársaként látogattam el a műhelyfoglalkozásra, és bár alapvetően tisztában voltam a ciklikusság koncepciójával, nagyon érdekelt, hogy szervezeti szinten ez a szemlélet hogyan tud megvalósulni.    Az alkalom...
Kosár
//
A kosarad üres.
0
//
Megszakítás